Kiállt a magyar kormány mellett több amerikai republikánus kongresszusi képviselő

Kiállt a magyar kormány mellett az Európai Parlament "büntető döntésével" szemben Andy Harris és 11 további amerikai republikánus kongresszusi képviselő.Harris csütörtökön feltette a Twitter-profiljára azt a levelet, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek írt a képviselők aláírásával. Azzal vezeti fel a levelet, hogy az EP nemrég megbüntette Magyarországot, amiért mint szuverén ország él a jogaival és erősíteni igyekszik nemzeti öntudatát, ezért ők ismét kifejezésre juttatják, hogy támogatják a miniszterelnököt és demokratikusan megválasztott kormányát.

   
"2018.

áprilisi választási győzelmük egyértelműen igazolja, hogy a magyar nép erős felhatalmazást adott önöknek az ország határainak megvédésére és a küzdelemre az illegális migráció ellen, amely veszélybe sodorja a nemzeti szuverenitást és az alapvető európai értékeket: a zsidó-keresztény hagyományokra épülő civilizációt, a szabad piacgazdaságot és a szuverenitást értéknek tartó erős nemzeteket. Csakis a magyar népnek szabad döntenie arról, hogy az önök kormánya milyen politikát folytasson!" - írta Harris a levélben.
    

Hálásak azért is - mint írta -, hogy Orbán Viktor felszólalt az Európai Parlamentben az antiszemitizmus és az ellen, hogy - a levélírók fogalmazása szerint - "Brüsszel támogatja az Izrael-ellenes nézeteket". Harris dicséri a kormányfő arra tett erőfeszítéseit - és ezekben is melléállnak -, hogy az Európai Unió berkeiben és más nemzetközi fórumokon támogassák és védjék Izraelt mint az Egyesült Államok és Magyarország közös szövetségesét.
    

Harris hitet tesz az Egyesült Államok és Magyarország közötti erős szövetség további erősítése mellett, tekintve, hogy a két ország sok kérdésben azonos állásponton van. Az összekötő kapcsok között említi az erős gazdasági szálakat, az együttműködést a nemzetközi és iszlamista terrorizmus elleni küzdelemben, az üldözött keresztények közös támogatását, valamint a közös hitet az erős határbiztonság és honvédelem fontosságában.
    

Az EP az úgynevezett Sargentini-jelentés elfogadásával szeptember 12-én kezdeményezte a jogállamisági eljárás megindítását Magyarország ellen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com