Kihallgatják Marine Le Pent a francia vizsgálóbírók a jogtalanul felvett uniós pénzek miatt

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Beidézték és ezúttal meg is jelent pénteken Marine Le Pen, a radikális jobboldali francia Nemzeti Tömörülés, a korábbi Nemzeti Front elnöke a francia vizsgálóbírók előtt a jogtalanul felvett uniós pénzek ügyében folyó vizsgálat keretében.A pártelnököt a párizsi ügyészség pénzügyi vizsgálatokkal foglalkozó részlege eredetileg bizalommal való visszaéléssel gyanúsította meg, de 2017. június 30-án nem jelent meg az első idézésre, hanem nyilatkozatot tett. A pénteki idézésre viszont már megjelent, meghallgatása megkezdődött. A francia hírügynökség értesülése szerint a pártelnököt a meghallgatáson közpénzek hűtlen kezelésével is meggyanúsították.

    
Marine Le Pen érdemi kérdésekre nem válaszolt pénteken, hanem jelezte, hogy a semmítőszék döntésére vár, ahol a párt megtámadta az eljárás megindításáról szóló döntést. A kérdésben november 27-én dönt a testület. Az Európai Parlament csaknem 7 millió euróra becsüli a kárt, amelyet a korábbi Nemzeti Front okozott azzal, hogy uniós forrásokból, asszisztensi szerződésekkel álcázva fizette ki 2009 és 2017 között franciaországi alkalmazottait, akik nem végeztek munkát az Európai Parlamentben.
    

Az ügyben a párizsi ügyészség indított előzetes eljárást, majd 2016 decemberében a vizsgálattal független vizsgálóbírókat bízott meg. Eddig a párt 14 vezetője és képviselője, köztük Marine Le Pen ellen indult eljárás visszaélés gyanújával az ügyben, ezért három év szabadságvesztés és 375 ezer eurós pénzbüntetés is kiszabható.
    

Közpénzek hűtlen kezelése miatt viszont Le Pen mostantól tíz év szabadságvesztéssel és egymillió eurós pénzbüntetéssel sújtható. A pártelnök szerint "üres a dosszié", és a megvádolt párttagok mindig is tagadták az ellenük felhozott vádakat. "Teljesen ártatlanok vagyunk azokban a kérdésekben, amelyekkel vádolnak minket" - mondta pénteken Marine Le Pen a francia hírügynökségnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com