Kihirdette a román államfő az új közalkalmazotti bértörvényt

Kihirdette Klaus Iohannis államfő szerdán a közalkalmazottak bérezéséről szóló új kerettörvényt, amely 2018 januárjára halasztotta az eredetileg júliusra beígért fontosabb béremeléseket.A jogszabály hatályba lépéséről szóló szokásos közleményt az elnöki hivatal ezúttal kiegészítette egy állásfoglalással is, amelyben a "jövedelmek fenntartható növekedését" szükségesnek ítélő Iohannis a kormányzó szociálliberális szövetségre hárítja a makrogazdasági egyensúly megőrzésének felelősségét. Az elnök leszögezte: a kormánykoalíciónak úgy kell teljesítenie a béremelésekről szóló választási ígéreteit, hogy az államháztartási hiány ne haladja meg a GDP 3 százalékát.

A szociálliberális parlamenti többség arra számított, hogy a kormány gazdaságpolitikáját rendszeresen bíráló jobboldali államfő visszaküldi majd megfontolásra a parlamentnek a bértörvényt. A kormánypárton belül kirobbant, a Grindeanu-kabinet leváltásába torkollott politikai válság közepette a vakációra készülő parlamentnek nem lett volna ideje a tavaszi ülésszak vége előtt - akár változatlan formában is - még egyszer megszavazni a törvényt, ha Iohannis elutasította volna annak kihirdetését.


A következő öt évben lépcsőzetesen bevezetendő, átlagosan több mint 50 százalékos béremelések többsége januártól kezdődik, amikor az összes közalkalmazott bére 25 százalékkal, 2018 márciusától pedig a tanárok bére további 20, az egészségügyben dolgozóké pedig 75 százalékkal emelkedne Romániában.


Az új bértábla magasabb béreinek bevezetése csak a magas rangú állami tisztségviselők esetében nem szenvedett halasztást. A legnagyobb, több mint 17 ezer lejes (1 millió 120 ezer forint) fizetése az államfőnek lesz, a legnagyobb és legkisebb állami fizetés aránya pedig az eddigi 15-ről 12-re csökken Romániában.


A bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) további adócsökkentések és jelentős közalkalmazotti béremelések ígéretével nyert választásokat tavaly decemberben. A nemzetközi pénzintézetek azt kérték Romániától, hogy módosítson az adócsökkentések és közalkalmazotti béremeléseket egyszerre bevezető adópolitikáján, mert becsléseik szerint a román államháztartási hiány idén a hazai össztermék (GDP) 3,7 százalékára, öt éven belül pedig akár 6 százalékára is emelkedhet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com