Kijev: a biometrikus határellenőrzés bevezetése miatt vonta ki Moszkva katonai képviselőit a Donyec-medencéből

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Moszkva azért hívta haza katonatiszteit a Donyec-medencei tűzszünetet felügyelő közös ukrán-orosz koordinációs központból, mert január 1-jétől az ukrán-orosz határon bevezetik a külföldiek biometrikus ellenőrzését, azaz a határátkelőn ujjlenyomatot vesznek tőlük és digitális fényképet készítenek róluk, ami alapján egyértelműen kiderül személyazonosságuk, továbbá nyomon követhető lesz, hova utaznak a jövőben - vélekedett Jevhen Marcsuk, a minszki összekötő csoport biztonsági kérdésekkel foglalkozó alcsoportjának Kijevet képviselő tagja pénteken a Facebookon közzétett bejegyzésében.A tisztségviselő azzal támasztotta alá véleményét, hogy a koordinációs központ tagjait a jövő év elején a szabályok szerint mindenképpen váltották volna. Eszerint a kiutazóknak és a beérkezőknek is át kellett volna esniük a biometrikus ellenőrzésen, ami után nyomon követhetők lettek volna, és ami alapján a későbbiekben azonosítatók lettek volna azok a személyek, akik az orosz titkosszolgálatoknak dolgoznak.

    
Oroszország december 19-én hívta haza katonatisztjeit a koordinációs központból, amely 2014. szeptember 26-án kezdte meg munkáját, s amelynek feladata a minszki egyezségekbe foglalt tűzszünet betartásának ellenőrzése a frontvonal ukrán és szakadár ellenőrzésű oldalán egyaránt. A testület székhelye - amelyben az ukrán és az orosz katonatisztek mellett a szakadárok is kaptak képviseletet - a Donyeck megyei Szoledar városában, a frontvonal ukrán oldalán van.
    

Moszkva arra hivatkozva rendelte vissza a központból képviselőit, hogy állítólag az ukrán katonatisztek tiszteletlenül viselkedtek velük szemben, amit azonban Kijev határozottan tagad. Kijev és a szakadárok politikai vezetői egyaránt úgy nyilatkoztak, hogy az orosz tisztek kivonulása nem használ a Donyec-medencei fegyveres konfliktus békés rendezésének. Ukrán híradások szerint Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője a múlt héten kijelentette, hogy az orosz tisztek visszatérnek a koordinációs központba, ha Kijev felhagy a velük szembeni "provokációkkal". Azt azonban nem részletezte, hogy konkrétan milyen "provokációkkal" vádolja Moszkva Kijevet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com