Kijev nehezményezte, hogy nem veszik őrizetbe az orosz elnököt Mongóliában

Az ukrán külügyminisztérium élesen bírálta Mongóliát amiatt, hogy hatóságai nem veszik őrizetbe az országban hivatalos látogatáson tartózkodó Vlagyimir Putyin orosz elnököt az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancs ellenére."Az, hogy Mongólia nem hajlandó teljesíteni a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Putyin elleni kötelező elfogatóparancsát, súlyos csapást jelent a Nemzetközi Büntetőbíróságra és a nemzetközi büntetőjog rendszerére" - hangsúlyozta kedden Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő az X közösségi portálon.


Leszögezte: 
"Mongólia lehetővé tette egy megvádolt bűnözőnek, hogy elkerülje az igazságszolgáltatást, megosztva ezzel vele a felelősséget háborús bűneiért". "Együtt fogunk működni a partnerekkel annak érdekében, hogy ennek következményei legyenek Ulánbátorra nézve" - tette hozzá a szóvivő. Ukrán részről emlékeztettek arra: Putyinnak azóta, hogy a bíróság kiadta ellene az elfogatóparancsot, ez az első látogatása egy olyan országban, amely részes állama a Római Statútumnak. Mongólia 2000-ben írta alá és 2002-ben ratifikálta a római jegyzőkönyvet.

A kijevi külügyminisztérium még az orosz elnök látogatása előtt felszólította Mongóliát, hogy teljesítse a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumában vállalt kötelezettségeit, és tartóztassa le Putyint, aki ellen ukrán gyerekek törvénytelen elhurcolása miatt adott ki az ICC elfogatóparancsot tavaly márciusban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com