Kikérdezték a Le Monde Diplomatique főszerkesztőjét, miután politikáról beszélgetett egy kairói kávézóban

Egy feljelentés alapján elvették a személyi okmányait és kikérdezték a Le Monde Diplomatique című francia lap főszerkesztőjét Egyiptomban, miután a politikai helyzetről beszélgetett egy kairói kávézóban - számoltak be róla kairói hírforrások.

lllAz el-Meszríjún független napilap internetes oldalán szerdán megjelent beszámoló szerint Alain Gresh egy helyi újságíróval és egy egyetemistával társalgott kedden az egyiptomi helyzetről egy kairói kávézóban, amikor a diskurzus hallatán a szomszéd asztaltól hirtelen felugrott egy nő, és azt kiáltotta: Tönkre akarjátok tenni az országot!

A felháborodott nő ezután kirohant az utcára, és jelentette a hallottakat a kávézó közelében álló amerikai és brit nagykövetségeket őrző egyiptomi biztonsági erőknek. Amikor Gresh két beszélgetőtársával el akarta hagyni a helyet, a biztonságiak megállították őket, elvették a papírjaikat, és a francia újságírót egyebek mellett egyiptomi tartózkodásának céljáról faggatták.

A Mada Maszr című hírportálnak Gresh elmondta, az egyenruhások egyebek mellett arra voltak kíváncsiak, hogy rendelkezik-e munkavállalási engedéllyel. Fél óra elteltével visszaadták az útlevelét, és közölték, hogy elmehet, de az egyiptomiak igazolványait megtartották. Gresh nem volt hajlandó elhagyni a helyszínt társai nélkül, és végül, körülbelül másfél óra után szabadon engedték őket.

Gresh még a kikérdezés közben telefonon értesítette a francia nagykövetséget, és beszélt az egyiptomi újságírói szakszervezet vezetőjével is, aki a hivatalos csatornák mozgósítása révén tisztázta az ügyet - olvasható az al-Ahrám című kormányközeli napilap internetes oldalán.

A 66 éves újságíró elmondása szerint a belügyminiszter emberi jogokért felelős helyettese még aznap este személyesen bocsánatot kért tőle az incidensért.

A Le Monde Diplomatique főszerkesztője Egyiptomban született, és tizennégy éves koráig ott élt. Jelenleg a Közel-Kelet egyik legnevesebb szakértőjének számít és rendszeresen látogatja az észak-afrikai országot. Elmondása szerint az esetben nem a biztonsági erők kérdései zavarták. Sokkal aggasztóbbnak tartja a szomszéd asztalnál hallgatózó vendég reakcióját - olvasható az al-Ahrámban.

Egyiptomban az elmúlt időszakban egymást követték az országban tevékenykedő újságírók szabad munkavégzését, illetve a sajtószabadságot is érintő fejlemények.

Múlt vasárnap a The Guardian című brit napilapban öt neves külföldi sajtómunkás vállalt szolidaritást "a szabad és független sajtóért harcoló" egyiptomi kollégáikkal. "A sajtó megfélemlítése az elmúlt években hatalmon lévő kormányok egyik alapvető taktikája volt, és az újságírók ellenállása az állami zsarnoksággal vívott harc fontos részét alkotta" - áll a cikkben.

A Guardian heves reakciójának előzménye, hogy a múlt hónapban számos egyiptomi újság főszerkesztője egy közleményt írt alá, amelyben arra kötelezik magukat, hogy nem jelentetnek meg olyan cikkeket, amelyek a "terrorizmust támogatják", vagy a hadsereget, a rendőrséget, illetve az igazságszolgáltatást támadják. A közlemény előtt néhány nappal egy merényletben több tucat katona vesztette életét.

A közlemény ellen több mint 600 egyiptomi újságíró tiltakozott egy közösen kiadott nyilatkozatban. Ebben úgy vélték, a főszerkesztők által aláírt dokumentum a véleménynyilvánítás szabadságának feladásával egyenlő.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com