Kilencven ország és szervezet jelezte részvételét a svájci csúcsra

Mindeddig kilencven ország és szervezet jelezte részvételét a svájci Ukrajna-konferenciára, amely megnyithatja az utat a béke megteremtése előtt - jelentette be hétfőn a svájci kormány.Oroszországot nem hívták meg a rendezvényre, de Moszkva azt bejelentette, hogy nem is akar részt venni a csúcstalálkozón, mert fölösleges időpocsékolásnak tartja. A svájci kormány ugyanakkor leszögezte, hogy álláspontja szerint Oroszországnak is részt kell vennie a békefolyamatban.
    

A közlemény szerint a június 15-ra és 16-re tervezett Ukrajna-konferenciának az a célja, hogy a résztvevők "közösen határozzanak meg útmutatást" arra vonatkozóan, hogy hogyan vonják be Ukrajnát és Oroszországot egy jövőbeli békefolyamatba. Svájc januárban vállalta el Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kérésére, hogy a csúcstalálkozó házigazdája lesz.
    

A csúcstalálkozón Kína sem vesz részt. A trágyalásokon a nukleáris biztonság, az élelmezésbiztonság, a hajózás szabadsága, valamint humanitárius témák, köztük a hadifoglyok kérdése is szóba kerül a tervek szerint - mondta el Ignazio Cassis svájci külügyminiszter. Viola Amherd svájci államfő a napokban kijelentette, hogy a csúcstalálkozóval elsősorban platformot akarnak teremteni a párbeszédnek, és ebben az első lépés, hogy megvitatják, hogyan lehetne békét teremteni Ukrajnában, és a jövőben Oroszországgal is szeretnének tárgyalóasztalhoz ülni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com