Kilőhetik a farkasokat

Az állatvédők ellenkezése ellenére, Szlovákiában újra engedélyezték az állomány ritkítását.wolvesNyolcvan farkast ölhetnek meg Szlovákiában a vadászok, derült ki a Szlovák Vadászkamara (SPK) honlapján nyilvánosságra hozott kvótából, annak ellenére, hogy az Európai Unió (EU) tagállamainak többségében védett állatnak minősülnek a farkasok, akiket maximum külön engedéllyel lehet kilőni. Szlovákiára azonban lazább szabályok vonatkoznak, mert ott idényjelleggel lehetővé válik a ragadozók vadászata.

Arról, hogy az országban mennyi farkas él, csak becslések léteznek, és azok is nagyon eltérőek.

A vadászegyesületek szerint ezertől akár több mint kétezerig terjedhet az állatok száma, míg a környezetvédők állítják, hogy ennél jóval kevesebb, nagyjából 600 darab farkas található Szlovákiában.

A szomszédos országban 1995-ben betiltották a farkasok vadászatát, ám ezt 1999-ben részlegesen feloldották, s azóta az ügyben illetékes szaktárca minden évben meghatározza, hogy hány példányt lehet kilőni.

Az elmúlt években több, mint száz állatot lehetett megölni, ám az idény végén ennél sokkal több farkast lőttek agyon a vadászok. Ez a helyzet csak 2013-ban javult, mert a környezetvédelmi tárca szűkítette azokat a területeket, amelyeken vadászni lehetett a farkasokra, valamint megtiltották a csoportos - vagyis több vadász által közösen űzött - vadászatot.

Ezt az intézkedést azután hozták meg, hogy az Európai Unió garanciákat kért Szlovákiától arra, hogy az ország biztosítani tudja azt, hogy nem irtják ki az összes farkast. Az illetékes szaktárca ezután csökkentette a kiadott kilövési engedélyek számát, ám a kvóta kiadásának gyakorlatát nem szüntette be.

A Vlk (farkas), Szlovákia egyik legaktívabb környezetvédelmi szervezete úgy véli, hogy a tárca által kiadott kvóta túlzó, a farkas szlovákiai vadászatának néhány évvel ezelőtti újbóli engedélyezése pedig téves és a környezetre is káros döntés volt. A szervezet hozzátette, hogy a Szlovákiában most élő populáció csak az egyéb vadak természetes szelekciójának biztosításához elég.

Katarína Grichová, a Vlk aktivistája biztos benne, hogy a szlovák vadászegyletek direkt túlbecsülik a farkasok állományát és a vadállományban általuk okozott pusztítást, hogy ezzel a saját érdekeiket kövessék.

Grichová kiemelte, hogy a tavalyi hivatalos statisztikákban az szerepel, hogy a farkasok által megölt nagyvadak (szarvas, őz, vaddisznó) száma alig érte el az ezerháromszázat, ugyanakkor a vadászok több, mint 71 ezret öltek meg ezekből, a vadakból.

(Forrás: vilagszam.hu)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com