Kim Dzsong Un portréval kínál akciós hajvágást a londoni fodrász

A londoni észak-koreai diplomáciai képviseltnek nem tetszett a provokatív reklám, ezért kérdőre vonták a fodrászt, aki elegánsan kidobta őket az üzletéből.Kim Jong-un hair poster
Meglepő akciót hirdetett áprilisra az MCM Hair Academy. A szalon vezetője ugyanis egy olyan posztert tett ki a kirakatba, amin az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un, képe látható, a „Bad Hair Day?” felirattal.

Az április 9-én kihelyezett reklám azzal próbált meg viccelni, hogy nemrég kiadtak egy rendeletet Észak-Koreában, hogy a diákoknak olyan frizurát kell vágatniuk, mint amilyen az ország vezetőjének van.

Egy nappal az után, hogy a fodrászüzlet tulajdonosa kitette a képet, két ember jelent meg, akik az észak-koreai követség munkatársainak vallották magukat, és követelték, hogy beszélhessenek az üzletvezetővel.

A fodrászatban dolgozó Karim Nabbach elmesélte a BBC-nek, hogy a menedzser nem ijedt meg az idegenektől, és közölte velük, hogy „Ez nem Észak-Korea, hanem Anglia, ahol mi demokráciában élünk, úgyhogy sajnálom, de ki kell fáradniuk a szalonomból”.

Az üzletvezető azért mégsem volt olyan biztos a dolgában, ezért kihívta a rendőrséget, és elmondta nekik, hogy észak-koreai látogatói voltak. Ezt követően derült ki, hogy a követség is megkereste a rendőrséget a reklám miatt, ám a hatóság nem állapított meg törvénysértést.

Nabbach azt is elmesélte, hogy a plakátot nem politikai állásfoglalás miatt tették ki, hanem csak pimasz reklámkampánynak használták, ami be is vált, hiszen igazi turistaattrakció lett.

(Forrás: vilagszam.hu)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com