Kína állítólag tárgyalna Japánnal a vitatott szigetek körüli vizek közös használatáról

Kína egyeztetéseket kezdeményezett Japánnal a két ország által vitatott kelet-kínai-tengeri szigetek körüli vizek közös használatáról - közölték pénteken diplomáciai források a Kyodo japán hírügynökséggel.


Kínai és japán diplomaták szerint a tárgyalások előfeltétele Peking részéről, hogy Tokió elismerje a területi vita létét a japán ellenőrzés alatt álló, de Kína által magáénak tartott szigetekkel kapcsolatban.
Korábban a japán külügyminiszter azt mondta, nincs szó területi vitáról, a Japánban Szenkaku, Kínában Tiaojü néven ismert szigetek egyértelműen Tokió fennhatósága alá tartoznak.
A két fél a közelmúltban többször egyeztetett a kérdésben miniszteri és államtitkári szinten, de álláspontjaik mindeddig nem közeledtek.

Szintén pénteken Noda Josihiko japán miniszterelnök azt ígérte: megpróbálja enyhíteni a feszültséget a két ország között, amely egyre nagyobb gazdasági kárt okoz a japán cégeknek.

"Erőfeszítéseket fogok tenni a (vita) lecsillapítása érdekében (…) Meg kell akadályoznunk, hogy az ügy negatív hatással legyen kétoldalú kapcsolatunk egészére" - mondta a kormányfő japán újságíróknak.

A szigetvita miatt jelentősen csökkentek a japán cégek kínai eladásai az elmúlt két hónap során, visszafogva a szigetország egyébként is romló gazdasági kilátásait.
Ugyanakkor a közeledési kísérletek ellenére a szigetek környékén folytatódtak az incidensek a japán és a kínai hajók között, miután pénteken sorozatban a tizennegyedik napon járőröztek kínai hajók a terület közelében. A hat őrhajó a szigetek parti vizeire is belépett, amit Japán államterülete részének tart.

forrás: MTI...

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com