Kína: az amerikai vámintézkedések az egyoldalú nyomásgyakorlás tipikus példái

Az Egyesült Államok által alkalmazott vámintézkedések az egyoldalú gazdasági nyomásgyakorlás tipikus példái, amelyeket Kína következetesen elítél - jelentette ki csütörtökön Ho Jung-csien, a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.A szóvivő azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok és Vietnám új kereskedelmi megállapodást kötött, amelynek értelmében Washington 20 százalékos vámot vet ki a Vietnámból érkező árucikkekre, és 40 százalékosat azokra az árukra, amelyeket Vietnámban átcímkézettnek tekint. Az intézkedés így Vietnámon keresztül szállított sok kínai árut is érint.

A kínai fél tudomásul vette a fejleményeket, és jelenleg értékeli lehetséges hatásaikat- közölte Ho. Hozzátette: Peking következetesen támogatja a gazdasági és kereskedelmi viták kiegyensúlyozott, tárgyalásos rendezését, de határozottan elítél minden olyan megállapodást, amely bármely harmadik fél - de különösen Kína - rovására születik meg.

Az ügy kapcsán a kínai külügyminisztérium szóvivője, Mao Ning is kifejtette álláspontját: Peking következetesen az egyenrangúak közötti párbeszéden és megállapodásos megoldásokat támogatja a kereskedelmi nézeteltérések rendezésében. Hozzátette: minden olyan megállapodás, amely más ország érdekeit sérti, ellentétes az együttműködés alapelveivel, és elfogadhatatlan Kína számára - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com