Kína az amerikai vámok sújtotta cégek és munkavállalók támogatását ígéri

A Kínai Kommunista Párt csúcsszerve pénteki ülésén ígéretet tett arra, hogy a pekingi vezetés támogatni fogja az amerikai vámok által leginkább sújtott cégeket és munkavállalókat.Az állami média tudósítása szerint a héttagú Politikai Bizottság megerősítette azt a korábbi tervét, hogy a költségvetési hiány csökkentésére felgyorsítja a kötvénykibocsátást, és enyhít a monetáris politika szigorán, emellett a stabilitás fenntartása és a munkahelyek megőrzése érdekében anyagilag támogatni fogja a munkáltatókat - áll a jelentésben.

"Kína tartós gazdasági fellendülésének alapjait tovább kell szilárdítani, miközben a külső tényezők egyre gyorsabban változnak, és hatásuk egyre erőteljesebb" - írták.

"Törekedni fogunk a foglalkoztatás, a vállalkozások, a piacok stabilizálására, a külső környezet gyors változásai okozta bizonytalanságára pedig a magas színvonalú fejlesztés bizonyosságával fogunk reagálni" - tették hozzá.

Az ülés résztvevői szorgalmazták, hogy az ország alapos tervezéssel készüljön fel "a legrosszabb forgatókönyvekre" a jövőt illetően. A részletek közül kiemelték, hogy Kína növelni fogja a munkanélküliségi támogatási alapot, hogy támogatni tudja azokat a cégeket, amelyeket az amerikai vámok a leginkább sújtanak, és ezért nehezen tudják megtartani munkavállalóikat.

A politikai testület tervei között szerepel továbbá, hogy megerősítenék az érintett cégek hiteltámogatását, valamint felgyorsítanák a belföldi értékesítés és a külkeresdelem integrációját, miközben fokozatosan csökkentenék a kamatlábakat és a bankok kötelező tartalékrátáját is.

Kína gazdasága az első negyedévben 5,4 százalékkal nőtt, ami felülmúlta a várakozásokat, de elemzők szerint az amerikai vámok a piacok zsugorodását okozhatják a következő években. A Citibank elemzői szerint az Egyesült Államokkal kiéleződött kereskedelmi konfliktus hatására a pekingi kormány inkább a belföldi gazdaságélénkítő intézkedésekre helyezi a hangsúlyt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com