Kína elhalasztotta a március elejére tervezett parlamenti ülésszakot

Nagy Mariann, az MTI tudósítója jelenti: Kína legfelsőbb döntéshozó testülete hétfőn úgy döntött, hogy elhalasztja az eredetileg március elejére tervezett parlamenti ülésszakot, s emellett a vadállatok illegális kereskedelmének és fogyasztásának betiltásáról is döntés született - jelentette a CCTV kínai állami hírcsatorna.Az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága ugyan a március ötödikei dátum helyett egyelőre nem tűzött ki új időpontot az éves parlamenti ülésszak megkezdésére, de a CCTV jelentése szerint csak rövid halasztásról van szó. A kínai parlament évenkénti, általában 10 napig tartó ülésszakán szokták meghatározni az ország adott évi gazdasági célszámait.

    
A bizottság ugyanakkor elfogadott egy javaslatot a vadállatok kereskedelmének további szigorításáról, valamint a vadhús fogyasztásának korlátozásáról. A kínai hatóságok még január 26-án ideiglenesen felfüggesztették a vadállatok forgalmazását országszerte, miután szakértők az új típusú koronavírus megjelenését egy vadállatokat is kínáló hús- és halpiaccal hozták összefüggésbe. Bár ezt az elméletet azóta többen vitatták, a legáltalánosabban elfogadott álláspont az, hogy a koronavírus eredetileg denevérektől származik, és valamilyen közvetítőn keresztül terjedhetett át az emberre. Kínai kutatók legutóbb a tobzoskát jelölték meg legvalószínűbb közvetítőként.
    

A járvány a közép-kínai Vuhan városából indult el tavaly decemberben. A 11 milliós várost több mint egy hónapja vesztegzár alá vonták, aminek köszönhetően a vírus terjedését a legújabb adatok szerint sikerült megfékezni a Vuhannak otthont adó Hupej tartományon kívül. A helyi hatóságok hétfőn ugyan bejelentették, hogy enyhítik a közlekedésre vonatkozó korlátozásokat a városban, de a döntést néhány órán belül visszavonták. Vuhanban a fertőzöttek száma vasárnap éjfélig elérte a 46 607-et, a betegek közül pedig ugyaneddig 1987-en veszítették életüket. A Kínában történt halálozások több mint 76 százalékát, míg a fertőzöttek több mint 60 százalékát jelentették Vuhanból.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com