Kína és a Vatikán ismét meghosszabbította a püspöki kinevezésekről szóló megállapodást

Kína és a Vatikán megállapodott abban, hogy a kínai katolikus püspökök kinevezéséről szóló ideiglenes megállapodást további négy évvel meghosszabbítják – jelentette be kedden a pekingi kormány.A két fél konstruktív szellemben fenntartja kapcsolatát és az egymás közötti párbeszédet – mondta Lin Csien kínai külügyi szóvivő egy sajtótájékoztatón. A Vatikán keddi közleményében szintén megerősítette a hosszabbítást, és elmondta, hogy „továbbra is elkötelezettek a Kínával folytatott tiszteletteljes és konstruktív párbeszéd folytatása mellett”.

A két fél közötti kapcsolatok 1951-ben a Kínai Kommunista Párt hatalomátvételével és a külföldi papok kiutasításával megszakadtak. Azóta Kínában két katolikus egyház működik: a hivatalos, állami irányítású és a Vatikánhoz hű, „földalatti” egyház. A már korábban kétszer meghosszabbított 2018-as megállapodás Ferenc pápa idején kísérlet volt arra, hogy áthidalják az egyház kínai ellenőrzése körüli, régóta fennálló nézeteltéréseket.

A megállapodás részleteit soha nem hozták nyilvánosságra, de a Vatikán szerint az egyezség feloldja a Vatikánhoz hű „földalatti” egyház és az állam által felügyelt Katolikus Hazafias Szövetség között évtizedek óta tartó szakadást. A Szentszék szerint a pápa megtartja a végső döntési jogot a kínai püspökök kinevezésében. Ferenc pápa szeptemberben járt délkelet-ázsiai és óceániai körúton, és ennek záróbeszédében azt mondta, hogy „a 2018-es megállapodás eredményei jók”. Elégedett vagyok a Kínával folytatott párbeszéddel, jó szándékkal dolgozunk” – fogalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com