Kína és Hongkong polgári és kereskedelmi peres ügyek kölcsönös elismeréséről írt alá megállapodást

Kína és Hongkong megállapodást írtak alá a polgári és kereskedelmi peres ügyekben hozott ítéletek kölcsönös elismeréséről és végrehajtásáról - közölte hétfőn a kínai legfelsőbb bíróság és a hongkongi igazságügyi minisztérium.Az azonnal hatályba lépő megállapodás csökkenti annak szükségességét, hogy a feleknek ugyanazt az ügyet újra kelljen tárgyalniuk a szárazföldi, illetve a hongkongi bíróságokon, csökkentve az ilyen ítéletek határokon átnyúló végrehajtásával általában együtt járó kockázatokat, jogi költségeket és időt - olvasható a hongkongi igazságügyi minisztérium közleményében.
    

"Hongkong az egyetlen olyan joghatóság, amely a szárazfölddel a bírósági határozatok kölcsönös elismeréséről és végrehajtásáról ilyen széles körű megállapodást kötött" - tette hozzá a minisztérium. Paul Lam igazságügyi miniszter szerint az új polgári és kereskedelmi megállapodás jól érzékelteti azokat az egyedülálló előnyöket, amelyeket Hongkong élvez az "egy ország - két rendszer" kormányzási forma alapján.
    

"Ez vonzóbbá teszi azt a lehetőséget, hogy a nemzetközi üzleti közösség által jól ismert és megbízható Hongkongot és a szokásjog rendszerét válasszák a szerződéses viták rendezésére, mivel tudják, hogy a hongkongi ítéletet az egész kontinensen el lehet ismerni és végre lehet hajtani" - mondta Lam. "Elősegíti továbbá, hogy Hongkong erősödjön mint nemzetközi jogi és vitarendezési szolgáltatóközpont. Általa más országokból érkező befektetők és üzletemberek is készségesebbé válhatnak a szárazföldi befektetési és üzleti lehetőségek felkutatására" - tette hozzá.
    

Hongkong 1997-es átadásakor a kínai kormány ígéretet tett arra, hogy a városban még ötven évig érvényben maradhatnak a korábbi polgári szabadságjogok. Egy korábban meghozott törvény szerint azonban Hongkongban egyes esetekben lehetővé tehetik gyanúsítottak kiadását Kínának. Tavaly októberben bejelentették, hogy a kormányzat 2024 végéig további nemzetbiztonsági jogszabályok bevezetését tervezi.
    

Az új jogszabályok és a demokráciapárti aktivisták letartóztatása ellen számos külföldi kormány és nemzetközi szervezet szót emelt, azzal vádolva Pekinget, hogy megszegte ígéreteit, és ezek a lépések tovább gyengítik Hongkong autonómiáját Kínán belül.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com