Kína gratulált Joe Biden választási sikeréhez

Több nagyhatalom után pénteken Kína is gratulált Joe Biden és Kamala Harris demokrata párti elnök- és alelnökjelölt amerikai elnökválasztáson elért sikeréhez.Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő a sajtótájékoztatóján azt mondta: Kína "tiszteletben tartja az amerikai nép választását. Gratulálunk Joe Bidennek és Kamala Harrisnek".

Hozzátette, hogy a választás végeredményét az amerikai törvények és eljárási rend szerint állapítják meg.

    
Vang hétfőn még óvatosan reagált a demokrata párti politikus győzelméről szóló hírekre, és csak annyit közölt, tudomásul vették, hogy Joe Biden győzelmet hirdetett. Arra, hogy miért nem reagáltak Biden sikerére korábban, a szóvivő azt válaszolta, hogy a nemzetközi szokásnak megfelelően jártak el. Az amerikai-kínai kapcsolatok az elmúlt időszakban egyre feszültebbé váltak egyebek mellett a kétoldalú kereskedelmet, a koronavírus-járvány kezelését, Hongkong autonómiáját, Tajvan státusát, valamint emberi jogi kérdéseket illető szóváltások és intézkedések mentén.
    

A Global Times című kínai lap egy minapi vezércikkében az amerikai-kínai kapcsolatok további alakulásáról írva hangsúlyozta: Kínának nem szabad illúziókat dédelgetnie arról, hogy Joe Biden megválasztása enyhülést hozna, ugyanakkor nem szabad feladnia a kapcsolatok javításába vetett hitet sem. A cikk szerzője rámutatott: Donald Trump, a hivatalban lévő amerikai elnök a választási kampánya részeként nyomást gyakorolt Kínára, "buborékokat" kialakítva a kétoldalú kapcsolatokban. Biden megválasztásával lehetőség nyílik ezeknek a "buborékoknak" a felszámolására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com