Kína kész fejleszteni az Egyesült Államokkal való katonai kapcsolatait

Pap Fruzsina, az MTI tudósítója jelenti: Kína hétfőn kifejezte hajlandóságát, hogy katonai kapcsolatokat fejlesszen ki az Egyesült Államokkal, miután a két ország a múlt héten megerősítette a kétoldalú kommunikációs csatornák újbóli megnyitásának fontosságát haderejük között.Csang Jo-hszia tábornok, Kína legfőbb nemzetvédelmi szervezete, a Központi Katonai Bizottság alelnöke a Pekingi Hsziangsan Fórum elnevezésű nemzetközi biztonságpolitikai eseményen tartott beszédében kijelentette, hogy Peking a "kölcsönös tisztelet, a békés egymás mellett élés és a mindenki számára előnyös együttműködés elve alapján" fejleszti a katonai kapcsolatokat Washingtonnal.
    

Csang elmondta, hogy óva int minden olyan lépéstől, amely Tajvan Kínától való bármilyen formában történő elszakítását célozza, mert a sziget Kína alapvető érdekeinek középpontjában áll. Hozzátette: a kínai hadsereg soha nem fogja megengedni az ilyen törekvéseket, és soha nem lesz elnéző velük szemben, mert az egy Kína elve a nemzetközi közösség egyetemes konszenzusa.
    

A tábornok kiemelte, hogy bizonyos országok folyamatosan viszályt szítanak a világban, beavatkozva más országok belügyeibe. "Saját érdekeik érdekében folyamatosan viszályt szítanak mindenfelé, ami számos geopolitikai problémát eredményez" - fogalmazott. A koronavírus-járvány miatt négy év után először megrendezett, keddig tartó háromnapos fórumot Csang nyitotta meg Li Sang-fu távollétében, aki eredetileg a fórum házigazdája lett volna, de két hete leváltották a védelmi miniszteri posztról.
    

Az eseményen több tucat ország katonai képviselői vesznek részt, köztük egy amerikai küldöttség is, amelyet Cynthia Carras, az amerikai védelmi minisztérium Kínáért, Tajvanért és Mongóliáért felelős főigazgatója vezet. A kínai állami média jelentése szerint Csang a bizottság harmadik rangú tisztviselőjével, Ho Vej-donggal együtt kétoldalú megbeszéléseket is folytatott Laosz, Mongólia, Fehéroroszország, Kelet-Timor és Mianmar védelmi minisztereivel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com