Kína kész tovább erősíteni a stratégiai együttműködést Oroszországgal

Nagy Mariann, az MTI tudósítója jelenti: Lo Jü-cseng, kínai külügyminiszter-helyettes kedden Pekingben találkozott Andrej Gyenyiszovval, Oroszország Pekingben szolgálatot teljesítő nagykövetével, akit arról biztosított, hogy Kína kész tovább erősíteni a stratégiai együttműködést Oroszországgal.A kínai külügyminisztérium hivatalos internetes oldalán közzétett közleménye szerint Lo elmondta: bárhogyan is alakuljon a nemzetközi helyzet, Kína változatlanul készen áll a mindkét fél számára előnyös együttműködés megvalósítására, valamint a két fél közös érdekeinek védelmezésére. Peking emellett elkötelezett az "új típusú" nemzetközi kapcsolatok kiépítésének előmozdítása mellett - tette hozzá.
    

A kétoldalú kapcsolatokat értékelve a kínai külügyi tárca helyettes vezetője kiemelte: az idei első negyedévben a Kína és Oroszország közötti külkereskedelmi forgalom értéke elérte a 38,2 milliárd dollárt, amely közel harminc százalékos növekedést jelent. Az eredmény Lo szerint "a két ország kapcsolatainak szilárdságát és belső lendületét" igazolja. A két ország "stratégiai együttműködési kapcsolata változatlanul magas szintű fejlődést mutat, az együttműködést minden téren folyamatosan mélyítik" - jelentette ki.
    

Az orosz nagykövet leszögezte: Moszkva is elkötelezett az átfogó, pragmatikus együttműködés elmélyítése mellett Kínával. A közlemény szerint a felek egyebek mellett az ukrajnai helyzetről is egyeztették álláspontjaikat, ám erről további részleteket nem adtak közre. Kína tartózkodik attól, hogy inváziónak minősítse az ukrajnai orosz katonai hadműveletet, és több alkalommal szót emelt az Oroszország ellen alkalmazott nyugati szankciók ellen, a béketárgyalások előmozdítását szorgalmazva a helyzet megoldására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com