Kína szerint az amerikai külügyminiszter megalapozatlan nyomásgyakorlást alkalmaz a hongkongi kormányzattal szemben

Kína szerint Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, valamint további amerikai politikusok megalapozatlan nyomásgyakorlást alkalmaznak a hongkongi kormányzattal szemben - derült ki a kínai külügyminisztérium hongkongi képviseleti irodájának internetes oldalán csütörtökön megjelent közleményből.Az iroda szóvivőjének tulajdonított közleményben foglaltak szerint miközben a pekingi és a hongkongi kormányzat éppen azon fáradozik, hogy Hongkongban visszaszorítsa az új koronavírus-járványt és újraindítsa a gazdaságot, amerikai politikusok a hongkongi törvényhozó testületeket és hatóságokat kritizálják, és megpróbálják pozitív színben feltüntetni a városban zavart keltő, Kína-ellenes szélsőségesek törvényszegéseit.


A szóvivő úgy fogalmazott: Pompeo a "hongkongi emberi jogokról és demokráciáról" szóló amerikai törvényt felhasználva nyíltan zsarolja a különleges közigazgatási státusszal bíró terület kormányzatát, és leplezetlenül beavatkozik Hongkong és Kína belügyeibe. A közleményben továbbá arra figyelmezteti az amerikai külügyminisztert, hogy Kína megvédi az ország szuverenitását, biztonságát, valamint fejlődésének érdekeit, továbbá ragaszkodik az egy Kína elvéhez.

    
A tavaly elfogadott amerikai törvény alapján Washingtonnak a hónap végégig kell elbírálnia, hogy Hongkong autonóm jogai megfelelő mértékben garantáltak-e ahhoz, hogy a város továbbra is rendelkezhessen az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelem és befektetések terén szerzett előnyökkel. Pompeo egy szerdai interjúban úgy nyilatkozott: az elmúlt hetekben a hongkongi demokratapárti aktivistákkal szemben tanúsított szigorú fellépés megnehezíti annak megítélését, hogy Hongkong kellően független-e Pekingtől.


Az amerikai külügyminiszter még május 6-án bejelentette, hogy elhalasztja a Hongkong autonómiájáról szóló jelentést annak érdekében, hogy az kitérhessen a Peking által a pénteken kezdődő parlamenti ülés idejére tervezett lépésekre is. Egy vasárnapi interjúban pedig Pompeo arról beszélt, hogy Kína a Hongkongban dolgozó amerikai újságírók munkájának megzavarásával fenyegetőzött.
  

Az új koronavírus-járvány kapcsán az elmúlt hetekben rendkívül kiéleződtek a feszültségek Peking és Washington között. Donald Trump amerikai elnök a kínai vezetést teszi felelőssé a világjárvány kialakulásáért, valamint a pandémia okozta gazdasági károkért. Peking szerint az amerikai vezetés a bűnbakkereséssel igyekszik elterelni a figyelmet saját, a járvány kezelésében tanúsított hiányosságairól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com