Kína új tervet jelentett be a városok fiatal- és gyermekbarátabbá tételére

Kína új intézkedéscsomagot jelentett be, amely többek között a várostervezés, a lakhatás és a közszolgáltatások fejlesztésén keresztül tenné kedvezőbbé a városi környezetet a fiatalok és a családok számára - derül ki a kínai hatóságok csütörtökön közzétett tervéből.A 15 kormányzati szerv által közösen kidolgozott program célja a "fiatalbarát városok" fejlesztésének felgyorsítása, különösen a foglalkoztatás, a lakhatás, az egészségügy, a családtámogatás és a városi szolgáltatások területén.

A lépés a demográfiai hanyatlás megfordítását célzó kormányzati törekvések része. Hivatalos adatok szerint 2025-ben a születések száma 7,92 millióra, történelmi mélypontra csökkent, miközben a népesség 3,39 millió fővel esett vissza, immár negyedik egymást követő évben.

A tervezet bővítené a gyermekgondozási támogatásokat, fejlesztené a közösségi - köztük a kapcsolatteremtést segítő - szolgáltatásokat, valamint javítaná az anya- és gyermekellátást és a gyermekfelügyeleti szolgáltatásokat. Emellett ösztönözné a baba-mama szobák kialakítását a köztereken, és a vándormunkások gyermekei számára is egyenlőbb hozzáférést kívánnak biztosítani az oktatáshoz. A dokumentum szerint 2030-ra széles körben elterjedhet a fiatalbarát városok koncepciója, míg 2035-re átfogó ifjúságfejlesztési rendszer kialakítását tűzték ki célul.

A tervezet előterjesztésére azt követően került sor, hogy Kína márciusban a 14. Országos Népi Gyűlés ülésszakán közzétett hivatalos munkajelentésében célul tűzte ki a gyerekbarát társadalom kiépítését és a társadalombiztosítási rendszer továbbfejlesztését.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com