Kína visszautasítja azt az amerikai jelentést, amely szerint nem járul hozzá a világkereskedelemi rendszerhez

Peking hétfőn elutasította azt az amerikai kormányzati jelentést, amely tagadja Kína érdemi hozzájárulását a multilaterális kereskedelmi rendszerhez és a világgazdasághoz annak ellenére, hogy már két évtizeddel ezelőtt csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO).A kínai kereskedelmi minisztérium arra reagálva adott ki közleményt, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi képviselete az amerikai kongresszushoz nemrégiben eljuttatott jelentésében bírálatokat fogalmazott meg arra vonatkozóan, hogy Peking mennyire tesz eleget a WTO-megállapodásokban rögzített kötelezettségeinek.
    

A pekingi közleményben azt írták, hogy Kína a WTO legnagyobb fejlődő tagjaként mindig is határozottan támogatta a többoldalú kereskedelmi rendszert, a gyakorlatban is alkalmazta a multilateralizmust, és tisztességesen teljesítette WTO-kötelezettségeit. "Az ország folyamatosan fejlesztette piacgazdasági intézményeit és jogrendszerét a nemzeti adottságai alapján, kiterjesztette a magas szintű intézményi nyitást, teljes mértékben és intenzíven részt vett a WTO reformjában, továbbá aktívan segítette más fejlődő országok, különösen a legkevésbé fejlett országok beilleszkedését a multilaterális kereskedelmi rendszerbe" - közölte a minisztérium.
    

Hozzátette: az amerikai fél eltorzította az elért eredményeket, alaptalan vádakat fogalmazott meg Kína gazdasági és kereskedelmi politikájával kapcsolatban, továbbá "egyoldalú kereskedelmi megfélemlítést folytatott diszkriminatív iparpolitikával", megzavarva a globális ipari és ellátási láncokat, és súlyosan befolyásolva a nemzetközi kereskedelmi rendet és a WTO-tagok közös érdekeit.
    

A minisztérium felszólította az amerikai felet, hogy mielőbb "korrigálja rossz cselekedeteit", tartsa be a WTO szabályait és kötelezettségvállalásait Kínával és más tagokkal együttműködve, hogy "a szabályokon alapuló többoldalú kereskedelmi rendszert közösen fenntarthassák".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com