Kínában fokozzák az arcfelismerő rendszerekhez kapcsolódó személyiségi jogok védelmét

Közzétette pénteken Kína kibertér-szabályozó hatósága (CAC) az arcfelismerő technológia használatára vonatkozó szabályozást, külön kiemelve a magánszemélyek személyazonosságához fűződő jogainak védelmét.A CAC közlése szerint a szabályozást a társadalomban egyre növekvő aggodalmakra reagálva tették közzé, amelyek az arcfelismerő technológia széles körű használata által az adatvédelemre jelentett kockázatokkal kapcsolatban merültek fel.

"Azoknak a személyeknek, akik nem járulnak hozzá az arcadatokon keresztül történő személyazonosság-ellenőrzéshez, más elfogadható és megfelelő lehetőségeket kell biztosítani" - írta a honlapján a CAC.

"A szabályozás célja az olyan, egyre elterjedtebb gyakorlatok visszaszorítása, mint például az arcfelismerő technológia használata szállodai bejelentkezéshez vagy zárt közösségbe való belépéshez" - jegyezték meg.

A kínai közbiztonsági minisztérium által jóváhagyott és június 1-jén hatályba lépő rendeletek azt is hangsúlyozzák, hogy az arcfelismerő kamerákból adatokat gyűjtő vállalatoknak biztosítaniuk kell, hogy csak az egyén beleegyezését követően dolgozzák fel az adatokat.

"Az arcfelismerés során gyűjtött adatok érzékeny személyes információk, és ha egyszer kiszivárognak, jelentős károkat okozhatnak az egyének személyes és vagyonbiztonságában, sőt, akár a közbiztonságot is veszélyeztethetik" - közölte a CAC egyik tisztviselője.

Hozzátette, hogy bár az arcfelismerő technológia elterjedése hozzájárult a digitális gazdaság növekedéséhez, de emellett a mindennapi életben az elmúlt években a magánélet védelmével kapcsolatos társadalmi aggodalmak növekedéséhez vezetett.

Jelentésében az állami média hozzátette, hogy Kína nagy jelentőséget tulajdonít a személyes adatok védelmének, és a 2021 novemberében hatályba lépett törvényt hangsúlyozta, melynek értelmében a nemzeti kiberhatóságoknak az illetékes hatóságokkal összhangban kell eljárniuk az új technológiákkal és alkalmazásokkal, beleértve az arcfelismerésre vonatkozó konkrét személyes információvédelmi szabályok megfogalmazását.

"Az intézkedések megfogalmazása és bevezetése fontos lépés az említett törvények és közigazgatási rendeletek előírásainak végrehajtásában" - jelentette ki a tisztviselő.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com