Kínában több embert őrizetbe vettek az elnök lemondására felszólító névtelen levél miatt

Trebitsch Péter, az MTI tudósítója jelenti:A kínai belbiztonsági szervek sajtóértesülések szerint 19 embert őrizetbe vettek, és nagy intenzitással folytatják a nyomozást annak kiderítésére, hogy miként került a kínai államelnök-pártfőtitkár lemondását szorgalmazó névtelen nyílt levél az egyik északnyugat-kínai kormányzati portálra.BueNueGY-bilincsesferfiKorábbi hírek szerint először egy újságírót vettek őrizetbe, akit azzal gyanúsítottak, hogy köze volt az akcióhoz. Hongkongba készült, de a hatóságok a repülőtérről elvitték. Ügyvédje közölte, hogy a fiatal újságíró - Csia Csia - valóban kapcsolatba lépett annak a hírportálnak a vezetőjével, amelyen a szóban forgó cikk megjelent, de csak azért, hogy figyelmeztesse: a közösségi médiában terjed a levél.

Csia Csiát a legfrissebb hírek szerint már el is engedték. A Wujie (Vucsie) nevű internetes oldal az Alibaba internetóriás és a hszincsiangi kormányzat közös vállalkozása. A sajtó szerint 16 alkalmazottjának (munkatársainak és technikai háttérembereinek) folyik a kihallgatása.

Úgy tudni, hogy őrizetbe vették egy New Yorkban dolgozó kínai blogger, Ven Jün-csao három családtagját is, mert a jelentős követői táborral rendelkező blogger nem sokkal a megjelenése után Twitter-oldalán közreadta a Vucsie oldalára vezető linket. Ven pénteken közölte, hogy szüleit és testvérét bevitték a rendőrségre.

A rejtélyes körülmények között feltűnt nyílt levél "hűséges kommunista párttagok" aláírással "a maga és családja biztonságának érdekében" arra szólítja fel Hszi Csin-ping "elvtársat", hogy mondjon le. Először március negyedikén, a kínai parlament éves ülésszakát közvetlenül megelőző napon jelent meg az Egyesült Államokban szerkesztett, emberi jogi témákkal foglalkozó - kínai nyelvű - canyu.org honlapon.

Ezt követően a szintén New York-i székhelyű, kínai nyelvű mingjingnews.com oldalon is közölték. A Vucsie portálra mindezek után, másodközlésként, a canyu.org forrás megjelölésével került. Egyes belpolitikai megfigyelők szerint a kínai biztonsági szervek elsősorban annak felderítésére törekszenek, hogy a levél milyen láncolat révén jelenhetett meg Kínában, és kaphatott szélesebb nyilvánosságot.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com