Kínai elnök: meg kell akadályozni, hogy a konfliktus helyrehozhatatlanná váljon

Nagy Mariann, az MTI tudósítója jelenti: Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn videokapcsolaton keresztül egyeztetett Olaf Scholz német kancellárral egyebek mellett az ukrajnai háborúról, és kijelentette, hogy meg kell akadályozni, hogy a konfliktus helyrehozhatatlanná fajuljon - tudatta a pekingi külügyminisztérium.A minisztérium által kiadott közlemény szerint a megbeszélés során Hszi emlékeztetett: Kína mindig is a béke oldalán állt, és a "maga módján" dolgozik a feszültség enyhítésén. Elmondta: az ukrajnai válság ismét válaszút elé állította az európai biztonságot.

Az európai félnek történelmi felelősséget és politikai bölcsességet kell mutatnia - fogalmazott. A kínai elnök úgy vélekedett: az érintett feleknek támogatniuk kell Ukrajnát és Oroszországot a béke tárgyalásos megvalósításában. Kína minden nemzetközi igyekezetet támogat a béke előmozdítására - tette hozzá.
    

Hszi szerint a kínai-német kapcsolatok az elmúlt öt évtized során magas szintű fejlődésen mentek át, mely során a két fél együtt fejlődött és a gyakorlati együttműködés elmélyítésével hozzájárult egymás sikeréhez. Hangsúlyozta: Kína változatlanul elkötelezett a Németországgal ápolt kapcsolatai fejlesztése, és az együttműködés erősítése mellett, valamint hisz abban, hogy a két ország együtt nagyobb változásokat hozhat.
    

A közlemény szerint Scholz szintén pozitívan méltatta az ötvenedik évbe lépő német-kínai kapcsolatok fejlődését, és az együttműködés további előmozdítása mellett foglalt állást. A kétoldalú párbeszéd folytatásáról szólva a kínai elnök a klímaváltozás, a makrogazdasági politika, a pénzügyi stabilitás, az energia- és az élelmiszerbiztonság, valamint az ipari- és ellátó lánc stabilitásának kérdéseit sorolta fel. Javaslatot tett továbbá az együttműködés elmélyítésére a környezetvédelem, a kereskedelem és szolgáltatások, valamint a mesterséges intelligencia és a digitalizáció területein.
    

Kína és az Európai Unió kapcsolataival kapcsolatban Hszi leszögezte: a két fél átfogó stratégiai partnerkapcsolatban áll, és sokkal több közös érdekük van, mint ellentéteik. Ez a kétoldalú kapcsolat - tette hozzá, - egyetlen harmadik fél ellen sem irányul, ugyanakkor nincs is alárendelve harmadik félnek. Kína támogatja az EU stratégiai autonómiáját - hangsúlyozta. Úgy vélekedett: a Kína és az EU közötti kapcsolatok stabilitását kellene felhasználni a nemzetközi színtéren zajló, összetett változások ellensúlyozására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com