Kínai elnök: minden ország egy hajóban evez

Nagy Mariann, az MTI tudósítója jelenti: Hszi Csin-ping kínai elnök csütörtökön a dél-kínai Hajnan szigetén rendezett ázsiai gazdasági konferencia (Boao Forum for Asia, BFA) megnyitóján videokapcsolaton keresztül elmondott beszédében a világ országainak közös sorsáról és jövőjéről beszélt, és az országok közötti kapcsolatok leépítése ellen emelt szót.Hszi úgy fogalmazott: "minden ország egy hajóban evez", és közösen kell szembenézniük a viharokkal a jövő érdekében. "Elfogadhatatlan bármilyen kísérlet arra, hogy bárki is a tengerbe taszíttasson" - tette hozzá, arra figyelmeztetve, hogy a nemzetközi közösség súlyos nehézségekkel találná szembe magát, ha bármelyik tagját megpróbálná kivetni sorai közül.
    

Kínára az utóbbi időben növekvő nyomás nehezedett amiatt, hogy az ukrajnai háború kapcsán nem ítélte el Oroszországot, és bírálta a nyugati országok Oroszországgal szembeni szankcióit. Az Európai Unió vezetői április elején egyeztettek a kínai elnökkel, felszólítva Pekinget, hogy ne segítsen Moszkvának a nyugati szankciók megkerülésében. Washington pedig Kínával szemben is szankciókat helyezett kilátásba, ha segítséget nyújt Oroszországnak.
    

A kínai elnök úgy vélekedett: "a tények ismét bebizonyították, hogy a hidegháborús mentalitás, a hegemón ideológia és a hatalmi politika ellehetetleníti a globális békét". Hszi ezúttal is az országok közötti konfliktusok tárgyalásos rendezését szorgalmazta. Szót emelt mindazonáltal a kettős mérce, az egyoldalú szankciók és a "messzire nyúló" joghatóság ellen. Működésképtelennek nevezte az unilateralizmust, valamint a szélsőséges nyomásgyakorlás, illetve az ellátás megszakításának és az országok közötti kapcsolatok leépítésének gyakorlatát.
    

Gazdasági kérdésekről szólva a kínai elnök szorosabb makrogazdasági együttműködést sürgetett a világ jelentősebb gazdaságai között a globális ellátási lánc stabilizálása érdekében. Hszi szerint Kína erőteljes lendületet képes biztosítani a járvány utáni talpra állás számára. A kínai gazdaság ellenállóképességét méltatva mindazonáltal nem említette az ország egyes részeit, köztük a fontos gazdasági és pénzügyi központként számon tartott Sanghajt sújtó járványhullám megfékezésére alkalmazott intézkedések gazdaságbénító hatásait.


Bár a kínai gazdaság az első negyedévben gyorsuló ütemben növekedett, elemzők szerint az elhúzódó karanténintézkedések visszafoghatják a növekedést. Hszi az ázsiai országokkal ápolt kapcsolatok fejlesztését tűzte ki célként beszédében, nyitottabb és nagyobb ázsiai piac kialakítása érdekében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com