Kínai elnök: nem lenne szabad az emberi jogok ürügyén más országok belügyeibe avatkozni

Nagy Mariann, az MTI tudósítója jelenti: Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Pekingben videókapcsolaton keresztül egyeztetett a Kínában tartózkodó Michelle Bachelet emberi jogi ENSZ-főbiztossal, úgy foglalva állást, hogy nem lenne szabad az emberi jogok ürügyén beavatkozni más országok belügyeibe.A szerdai egyeztetésről, amelyre Bachelet Kínába érkezése után két nappal került sor, a Hszinhua kínai állami hírügynökség számolt be. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa hétfőn érkezett Kínába, ahol hatnapos látogatást tesz, a többi közt felkeresve az északnyugat-kínai Hszincsiangot, ahol a nyugati vádak szerint a kínai hatóságok súlyos emberi jogi sérelmeket követnek el az ott élő ujgurokkal és egyéb, zömében iszlám vallású kisebbségi nemzetiségekkel szemben.
    

Hszi a megbeszélés során úgy vélekedett, hogy egy ország emberi jogi helyzetének megítéléséhez elsősorban azt kell megnézni, hogy népének érdekei megfelelő védelmet kapnak-e, valamint azt, hogy az emberek elégedettsége, jóléte és biztonságérzete javulást mutat-e. Hangsúlyozta: minden országnak a saját helyzetének és jellegzetességeinek megfelelő utat kell választania az emberi jogok fejlesztéséhez, és ezt a választást tiszteletben kell tartani. A valós helyzet figyelmen kívül hagyásával, teljes egészében átvenni egy más ország modelljét katasztrofális következményekkel járhat, ennek pedig az emberek lennének a végső vesztesei - tette hozzá.
    

Kifejtette: különbséget kell tenni a különböző emberi jogok között. Úgy vélte, hogy a fejlődő országokban az elsődleges emberi jogok a fennmaradáshoz és a fejlődéshez kapcsolódnak. A kínai elnök az emberi jogok globális igazgatási rendszerének erősítését sürgette, amihez szerinte közös erőfeszítésre van szükség. Hozzátette: az emberi jogok terén nem létezik "tökéletes ország", így szükségtelen bárkinek is kioktatni másokat ebben a kérdésben. Úgy fogalmazott: "nem lenne szabad az emberi jogok kérdését átpolitizálni vagy eszközként felhasználni, kettős mércét alkalmazni, valamint az emberi jogok ürügyén más országok belügyeibe avatkozni".
    

Hszi Csin-ping arról biztosította Bachelet főbiztost, hogy a kínai fél a továbbiakban is támogatni fogja az ENSZ-t a nemzetközi emberi jogok terén tett erőfeszítéseiben. A Hszinhua tudósítása szerint Bachelet köszönetet mondott a kínai elnöknek, amiért a járványhelyzet nehézségei ellenére lehetővé tették a látogatását. Elmondta: személyében 17 év óta először jár az ENSZ emberi jogi főbiztosa Kínában, így rendkívül nagy jelentőséget tulajdonít ennek a látogatásnak.
   

Reményét fejezte ki, hogy a kínai kormányzattal, valamint a társadalom különböző rétegeinek képviselőivel folytatott, közvetlen érintkezések és megbeszélések révén behatóbb ismereteket szerez majd az országról. Egyelőre azonban nem világos, hogy kikkel találkozhat majd a főbiztos, ugyanis a koronavírus-járvánnyal járó kockázatokra hivatkozva a kínai fél Bachelet látogatását "zárt rendszerben" szervezi. Látogatása során így a sajtó képviselői sem kísérik el.
    

A kínai állami hírügynökség szerint Bachelet elismeréssel méltatta Kína erőfeszítéseit és eredményeit a mélyszegénység felszámolása, az emberi jogok védelme, valamint a gazdasági és társadalmi fejlődés terén. Dicsérte továbbá Kína hozzájárulását olyan globális kihívások megoldását célzó erőfeszítésekhez, mint a multilateralizmus védelme és a klímaváltozás elleni harc. A főbiztos elmondta: kész a Pekinggel folytatott egyeztetések elmélyítésére és az együttműködési lehetőségek felderítésére a globális emberi jogok ügyének előmozdítása érdekében.
    

A közleményben nem tettek említést Hszincsiangról, mint ahogyan azokról a dokumentumokról sem, melyeket a Kommunizmus Áldozatainak Emlékalapítványa nevű, washingtoni székhelyű szervezet kedden tett közzé. A "hszincsiangi rendőrségi akták" néven közzétett dokumentumok - egyebek mellett fotók, adatlapok és beszédek - az alapítvány állítása szerint a rendőrség bizalmas, belső hálózataiból származnak, és a Hszincsiangban élő kisebbségek elleni jogsértésekbe nyújtanak bepillantást.
    

Az ENSZ 2018-ban azzal vádolta meg Kínát, hogy mintegy egymillió ujgurt zárt akarata ellenére politikai "átnevelőtáborokba". Peking tagadta a táborok létezését, és azt állítja, hogy önkéntes alapú, bentlakásos szakképzési központokat működtettek Hszincsiangban a vallási radikalizmus és a terrorizmus visszaszorítását célzó intézkedések részeként.


A hszincsiangi kormányzat pedig 2019-ben közölte, hogy a központokban "tanulók" mindannyian befejezték "képzésüket". Az átnevelőtáborok mellett a kisebbségi nemzetiségekhez tartozó családok szétszakításáról és kényszermunkáról szóló vádak is felmerültek a Hszincsiangban alkalmazott intézkedések kapcsán. Kína minden ilyen vádat tagad.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com