Kínai hadsereg: növeli a biztonsági kockázatokat az amerikai hajók áthaladása a Tajvani-szoroson

Kína szerdán tiltakozását fejezte ki és biztonsági kockázatnak minősítette az amerikai haditengerészet két hajójának áthaladását a Tajvani-szoroson.A kínai hadsereg keleti hadszínterének parancsnoksága szerint a Ralph Johnson amerikai romboló és a Bowditch óceánkutató hajó hétfő és szerda között haladt át a szoroson – áll a parancsnokság által kiadott szerdai közleményben.

"Az Egyesült Államok fellépése rossz üzenetet küld és növeli a biztonsági kockázatokat" – fogalmaztak a közleményben. A parancsnokság továbbá közölte, hogy a haditengerészet és a légierő az amerikai hajók áthaladásának teljes folyamatát figyelemmel kísérte.

Csu Feng-lien, a kínai Tajvan-ügyi hivatal szóvivője az áthaladással kapcsolatban azt mondta, hogy Tajvan az ország alapvető érdeke, és az Egyesült Államoknak óvatoson kell eljárnia – fogalmazott.

"Határozottan ellenezzük ezt, és soha nem fogunk engedni semmilyen külső beavatkozást. Szilárd akarattal, teljes bizalommal és képességgel rendelkezünk az ország szuverenitásának és területi integritásának fenntartására" – hangsúlyozta Csu.

A tajvani védelmi minisztérium szintén megerősítette az amerikai hadihajók áthaladását, mely az első eset volt Donald Trump amerikai elnök januári hivatalba lépése óta. A minisztérium szerint a tajvani erők szintén megfigyelték az áthaladást, amely közlésük szerint "a szokásosnak megfelelő volt".

A Tajvani-szoroson legutóbb októberben haladt át az amerikai haditengerészet hajója, akkor egy kanadai hadihajóval közös misszió keretében. A stratégiai fontosságú vízi útvonalon, melyet Kína saját területének tekint, amerikai hadihajó havonta körülbelül egyszer halad át.

"Az áthaladás a Tajvani-szorosban egy olyan folyosón keresztül történt, amely bármelyik parti állam felségvizein kívül esik. Ezen a folyosón belül minden nemzet élvezi a nyílt tengeri hajózás, átrepülés és a tenger más, nemzetközileg jogszerű használatának szabadságát" – mondta Matthew Comer amerikai haditengerészeti parancsnok.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com