Kínai külügyi szóvivő: vizsgálják az elfogott kínai zsoldosokról szóló ukrán állításokat

Kína megerősítette szerdán, hogy tárgyal Ukrajnával azon információk ügyében, amelyek szerint Donyec megyében ukrán katonák foglyul ejtettek az orosz erők oldalán harcoló két kínai állampolgárt.Lin Csien külügyi szóvivő a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján reagált arra, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölt egy előző napi nyilatkozatában. A szóvivő hangsúlyozta: a kínai kormány mindig azt az álláspontot képviselte, hogy állampolgárai maradjanak távol a fegyveres konfliktusoktól, és ne vegyenek részt semmilyen formában háborús cselekményekben. "Különösen fontos, hogy ne csatlakozzanak egyetlen félhez sem" - tette hozzá Lin.

Zelenszkij kedden közölte: Donyec megyében foglyul ejtettek két kínai férfit, akik Oroszország oldalán részt vettek a harcokban. Az ukrán elnök az X-en közzétett bejegyzésében - amelyhez videót is mellékelt az egyik elfogott emberről - azt írta: Kijev értesülései szerint több kínai állampolgár is részt vesz az orosz hadműveletekben.

Lin Csien alaptalannak nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint kínai állampolgárok tömegesen csatlakoztak volna az orosz fegyveres erőkhöz. "Kína álláspontja az ukrajnai válság politikai rendezését illetően egyértelmű, és azt a nemzetközi közösség is széles körben elismeri" - fogalmazott.

Az ukrán külügyminisztérium közben bejelentette: bekérették Kína ideiglenes ügyvivőjét Kijevbe, hogy magyarázatot kérjenek a történtekre. A tárca szerint a két elfogott személy dokumentumai igazolják kínai állampolgárságukat, és zsoldosként csatlakoztak az orosz haderőhöz. A hivatalos pekingi álláspont szerint az eset hátterének tisztázása még folyamatban van.

Zelenszkij szerint ukrán katonák összesen hat kínai fegyveressel kerültek tűzpárbajba, és az elnök kifejezte abbéli reményét, hogy az eset hatására az Egyesült Államok is keményebb álláspontot képvisel majd Oroszországgal szemben a háború lezárásáról szóló tárgyalásokon.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com