Kínai külügyminiszter: a fejlett országok felvásárolták a világ vakcinakészletének 60 százalékát

Vang Ji kínai külügyminiszter "vakcinanacionalizmussal" vádolta meg a fejlett országokat egy hétvégi interjúban, amelynek a szövegét a kínai külügyminisztérium hétfőn tette közzé hivatalos internetes oldalán.Vang szerint a világ népességének 16 százalékát kitevő fejlett országok a globális koronavírus elleni oltóanyag-állomány 60 százalékát vásárolták fel. Hozzátette: egyes fejlett országok mostanra már a lakosságuk két-háromszorosa számára elegendő vakcinakészletet halmoztak fel, miközben számos fejlődő ország súlyos oltóanyaghiánnyal küzd.

    
A kínai külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök tavaly májusban, a WHO közgyűlésén megígérte, hogy a kínai fejlesztésű oltóanyagokat globális közkinccsé teszik. Ennek az ígéretnek megfelelően Kína immár több mint 80 országnak és 3 nemzetközi szervezetnek adományozott vakcináiból, több mint 40 országba exportált oltóanyagokat, és tíznél több országgal folytat együttműködést a vakcinák fejlesztése és előállítása terén.
    

A kínai külügyminisztérium február elején közölte, hogy Kína 10 millió adagot biztosít saját fejlesztésű koronavírus elleni oltóanyagaiból a COVAX vakcinaelosztó kezdeményezés számára. Megfigyelők szerint ugyanakkor Peking a "vakcinadiplomácián" keresztül próbálja elvonni a figyelmet azokról a vádakról, amelyek szerint hiányosságokat tanúsított a járvány kezdeti kezelésében, és nem tájékoztatta időben a koronavírus veszélyeiről a nemzetközi közösséget.
   

A kínai nemzeti egészségügyi bizottság hétfői tájékoztatása szerint Kínában vasárnapig 139,97 millió dózis koronavírus elleni oltóanyagot adtak be a lakosságnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com