Kínai külügyminiszter: Peking tiszteletben tartja Dánia Grönland feletti szuverenitását

Kína teljes mértékben tiszteletben tartja Dánia szuverenitását és területi integritását a grönlandi kérdésben - közölte hétfőn a kínai külügyminiszter."Reméljük, hogy Dánia is támogatni fogja Kína legitim álláspontját a szuverenitásávál és területi integritásával kapcsolatos kérdésekben" - mondta Vang Ji kínai külügyminiszer hétfőn Lars Lokke Rasmussen dán kollégájának Pekingben.

"Kína továbbá készen áll a két ország közötti pragmatikus együttműködés előmozdítására, és a gazdaság, a kereskedelem, a tudományos kutatás és az innováció területén folytatott közös munka elmélyítésére" - jelentette ki Vang.

A kínai külügyi tárca vezetője hozzátette, hogy szívesen látják a dán vállalatokat is, hogy fektessenek be vagy folytassanak üzleti tevékenységet az országban, de arra kérte Dániát, hogy a maguk részéről is tisztességes, átlátható és megkülönböztetésmentes üzleti környezetet kínáljanak a kínai vállalatok számára is.

Rasmussen a találkozó alkalmával elmondta, hogy "országa arra törekszik, hogy erősítse a Kínával folytatott magas szintű cserekapcsolatokat, fokozza a párbeszédet és a kölcsönös megértést, valamint hogy elmélyítse az együttműködéseket és emellett hozzájáruljon az Európai Unió és Kína közötti kapcsolatok egészséges fejlődésének előmozdításához" - fogalmazott.

Donald Trump amerikai elnök az elmúlt hónapokban többször kijelentette, hogy Washington nemzetbiztonsági okokból átvenné a stratégiai fontosságú, részleges autonómiával rendelkező Grönlandot, amely Dániához tartozik. Múte Bourup Egede a sziget miniszterelnökeként korábban leszögezte, hogy Grönland nem "eladó", és nem akar az Egyesült Államokhoz tartozni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com