Kínai miniszterelnök: készen állunk együttműködni az Egyesült Államokkal

Vasárnap hat év után először látogatott Kínába amerikai képviselőházi delegáció, hogy a világ két legnagyobb gazdasága közötti feszültségek enyhítéséről és a kétoldalú kapcsolatok újraindításáról tárgyaljon.A kétpárti amerikai delegációt Adam Smith demokrata képviselő vezette, aki a kínai miniszterelnökkel, Li Csianggal folytatott megbeszélésén elmondta, hogy mindkét országnak van tennivalója a kapcsolataik erősítése terén.

Nem lehet hat-hét év a látogatások között, több ilyen találkozóra van szükség, és "reméljük, hogy ez a látogatás megtöri a jeget" - jelentette ki Smith.

"A Kína és az Egyesült Államok közötti stabil kapcsolatok fenntartása mindkét fél közös érdekeit szolgálja" - fogalmazott a találkozó során Li Csiang kínai kormányfő. "Készek vagyunk az együttműködésre az Egyesült Államokkal, egymás tiszteletben tartásával, békés egymás mellett élés és kölcsönösen előnyös partnerség előmozdítása mellett" - hangsúlyozta.

Hozzátette: a két országnak partnereknek kell lenniük a közös fejlődés érdekében, és kiemelte a folyamatos párbeszéd és együttműködés fontosságát is a fennálló vitás kérdések rendezésében.

Az amerikai hivatalos nyilatkozatok szerint a Smith vezette delegáció több területen is szorosabb együttműködésre tett javaslatot, köztük a diplomáciai és katonai párbeszéd újraindítására, a fentanil-kereskedelem visszaszorítására, valamint egy nemzetközi mesterséges intelligencia-szabályozási keretrendszer kialakítására.

A képviselők vasárnapi pekingi látogatása 2019 óta az első volt, miután a koronavírus-járvány, valamint a két ország közötti nézeteltérések és a kapcsolatok gyors romlása miatt 2020-ban véget értek a hivatalos képviselőházi látogatások.

Az elmúlt években több szenátusi delegáció járt Pekingben, köztük 2023 októberében Chuck Schumer demokrata szenátor vezetésével. A képviselőház azonban 2019 óta most először képviseltette magát hivatalosan Kínában.

A találkozóra röviddel azután került sor, hogy Donald Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök múlt pénteken telefonon egyeztettek, többek között a TikTok közösségi videóalkalmazást is érintő kérdésekről. Trump a beszélgetés után kijelentette, hogy október végén várhatóan Dél-Koreában személyesen is találkozik Hszivel egy regionális gazdasági csúcstalálkozón, majd 2026 elején Kínába is ellátogat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com