Kinevezték a szerb kormány magyar államtitkárait

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Nyolc államtitkára lett a legnagyobb délvidéki magyar pártnak, a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) a szerb kormányban, a politikusokat már ki is nevezte a kormány.Szerbiában április 3-án tartottak előrehozott parlamenti választást, a kormány azonban csak október 26-án alakult meg, egyik első intézkedéseként pedig a VMSZ államtitkárait nevezte ki. Pásztor Bálint, a vajdasági magyar párt alelnöke és parlamenti frakcióvezetője a közösségi médiában arról írt, soha ilyen gyorsan nem nevezte még ki a kormány az államtitkárokat, a jó együttműködés bizonyítéka továbbá az is, hogy néhány tárcánál a VMSZ politikusait a többi párt államtitkárainál előbb nevezték ki.
    

A VMSZ megtartotta korábbi pozícióit az oktatásügyi, az egészségügyi, a mezőgazdasági, az infrastruktúraügyi, az igazságügyi, a környezetvédelmi, valamint a pénzügyminisztériumban, emellett pedig az újonnan létrehozott beruházási minisztériumban is képviselője lett a vajdasági magyarságnak. Vickó Ferenc onkológus az utóbbi nyolc évben az egészségügyi minisztériumban volt államtitkár, és ismét őt jelölték erre a pozícióra. A 63 éves szakpolitikus 2014-es kinevezése előtt a Vajdasági Onkológiai Intézet igazgatójaként vezette az intézményt, emellett pedig évek óta sebészetet tanít az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karán.
    

A mezőgazdasági minisztériumban sem lesz államtitkárváltás. Továbbra is a 46 éves Juhász Attila mezőgazdasági mérnök felel ezért a területért. Az oktatásügyi államtitkári posztot a következő időszakban is Vicsek Annamária tölti be, aki 2014 és 2016 között a párt parlamenti képviselője volt, az utóbbi hat évben pedig már államtitkárként oktatási kérdésekkel foglalkozott.
    

Az építésügyi, közlekedési és infrastruktúraügyi minisztériumban továbbra is Lálity Urbán Emese képviseli a VMSZ-t. A torontálvásárhelyi építészmérnök korábban helyi politikával foglalkozott. Nyilas Mihályt két évvel ezelőtt nevezték ki igazságügyi államtitkárrá. A 60 éves jogász is marad a posztján. A pénzügyminisztériumban sem lesz váltás, továbbra is Kerekes József lesz a VMSZ államtitkára, a környezetvédelmi államtitkár pedig az 52 éves Jaksa Róbert marad.
    

Új államtitkárként kerül a kormányba Gyivánovity Dániel. A 43 éves közgazdász az előző két évben parlamenti képviselő volt. Pásztor Bálint frakcióvezető korábban arról beszélt, hogy az államtitkári helyek azért fontosak, mert lefedik a vajdasági magyarság számára fontos területeket. A politikus a közösségi médiában pénteken közzétett bejegyzésében arra is felhívta a figyelmet, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség, valamint a választást megnyerő Szerb Haladó Párt már aláírta a koalíciós szerződést. Az interneten is elérhető dokumentumban szintén kiemelt helyet kaptak a vajdasági magyarság számára fontos kérdések.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com