Kisebbségi szerb bírókat és ügyészeket neveztek ki Koszovóban

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Negyvenkét kisebbségi szerb bírót és tizennégy ügyészt neveztek ki kedden az észak-koszovói Kosovska Mitrovicában a Szerbia és Koszovó közötti brüsszeli megállapodás részeként.A helyi sajtó beszámolói szerint a bírók és az ügyészek esküjének szövegében az is olvasható, hogy készek és hajlandóak a koszovói igazságügyi rendszer előírásainak megfelelően dolgozni, és e rendszer részeivé válni. Erre a kitételre azért volt szükség, mert a kisebbségi szerb igazságügyi dolgozók korábban nem fogadták el a koszovói intézményeket, és külön rendszert működtettek az ország északi, Szerbiával határos területén.


A koszovói igazságügyi rendszerbe történő integrációról Hashim Thaci koszovói elnök és szerb kollégája, Aleksandar Vucic egyezett meg néhány hónapja a két ország kapcsolatának javítását célzó brüsszeli tárgyalások keretében. Az igazságügyre vonatkozó megállapodással összhangban egységessé vált a koszovói igazságügyi rendszer.


Ezentúl a koszovói szerb bírák, ügyészek és az igazságügyben dolgozók mind a koszovói igazságügyi minisztériumhoz tartoznak, azzal a feltétellel, hogy a szerbek lakta részeken szavatolják a szerb bírák, ügyészek, ügyvédek munkáját. A szerbek által is lakott területeken lakossági számarányuknak megfelelően lesznek albán és szerb nyelvű bírák a bírói testületekben, és arra is garanciát vállalt a koszovói fél, hogy a legtöbb helyen szerb lesz a bíróság elnöke. Ugyanezen elv alapján oszlik meg a szerb és albán ügyészek aránya, a főügyész azonban albán lesz.

    
A szerb bírók és ügyészek mindazonáltal - a szerb sajtó szerint - sehol nem nyilvánították ki azt, hogy elismernék Koszovó függetlenségét, és a kinevezésüket tartalmazó dokumentumban sem szerepel Koszovó státusára vonatkozó jelzés. Pristina 2008-ban vált függetlenné Szerbiától, Belgrád azonban ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com