Kisgyerekek haltak meg a tűzben

tűzesetNyolc ember, köztük hét gyerek halt meg abban a tűzben, ami tegnap tört ki Stuttgartban. A legfiatalabb áldozat csupán hat hónapos volt.

A tűz vasárnap éjszaka keletkezett egy lakóépületben, ahol éppen egy török rendezvényt tartottak. Az épületben körülbelül ötvenen tartózkodtak, a tűz okát még vizsgálják.

A környező lakóházak miatt legalább száz tűzoltónak kellett dolgoznia, a sűrű füst és a lángok egyaránt nehezítették az oltást és a mentést. "Még soha nem láttam ekkora tüzet!" - nyilatkozta az egyik tűzoltó.

A lángok eloltása után megtalálták a szénné égett testeket, és már sikerült is beazonosítani őket. Egy 40 éves nőn kívül hét, 16 és fél év közötti gyerek halt meg a tűzben. Az áldozatok mind családtagok voltak. A vizsgálatok szerint a nő és a gyerekek füstmérgezésben halhattak meg, majd később égtek el.

Az eset óriási megdöbbenést váltott ki az országban. Reinhold Gall belügyminiszter rettenetes tragédiának nevezte ami történt.

A mai Hamburg SV-Stuttgart VfB mérkőzés előtt egy perces néma csenddel tisztelegtek az áldozatok emléke előtt a Mercedes-Benz Arénában. A török nagykövet, Hüseyin Avni Karslioglu bejelentette, hogy látogatást tesz a helyszínen. A Twitteren Bekir Bozdag török miniszterelnök-helyettes azt írta, hogy a tűz pontos okának mielőbbi tisztázása most a  legfontosabb. Az utóbbi időben ugyanis gyakoribbá váltak a törökök elleni támadások, ezért sokan a szándékos gyújtogatást is elképzelhetőnek tartják. Az elsődleges vizsgálatok alapján azonban a rendőrség kizárta szándékosságot.

 

Forrás: Krone. at

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com