Kiterjedt emberkereskedelmi hálózatot lepleztek le Kárpátalján

Több mint 270 embert állítanak bíróság elé Kárpátalján, amiért közreműködtek több száz hadköteles férfi illegális határátlépésének megszervezésében és külföldre szöktetésében - tette közzé hivatalos Telegram-csatornáján Ukrajna főügyészének hivatala.A bírósághoz idén 174 vádiratot nyújtottak be, és 395 személyt tartóztattak le, amikor megpróbáltak elmenekülni Ukrajnából. A szervezők által remélt illegális haszon összege meghaladja az 1,6 millió amerikai dollárt - közölte főügyészség.

Összességében 2025-ben a megye bíróságai már 18 ítéletet hirdettek ki 20 személy ügyében katonaköteles korú férfiak szervezett illegális átcsempészéséért az államhatáron, az ügyek jelentős hányada még a bírósági tárgyalás szakaszában van.

A főügyészség közleménye a legutóbbi esetek között kiemeli a Beregszászi Járásbíróságnak egy 23 éves, Técsői járási szentmihálykörtvélyesi lakos ellen hozott elmarasztaló ítéletét, aki egy társával együtt két férfit próbált átcsempészni Magyarországra 3500-5000 dollár fejében. A büntetett előéletű férfit a határőrök Beregszásztól pár kilométerre, Nagybakta falu közelében tartóztatták fel. Az embercsempészt a bíróság bűnösnek találta és 6 év szabadságvesztésre ítélte.

Szintén a Beregszászi járásban elítéltek egy büntetett előéletű 26 éves helyi lakost, aki megszervezte két - Kirovohrad, illetve Zaporizzsja megyéből érkezett - férfi Magyarországra történő átjuttatását. A csoportot az államhatár mellett tartóztatták fel a határőrök. Az ügyészség bizonyította a férfi bűnösségét, amiért a bíróság 5 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte őt.

Az Ungvári járásban az év eleje óta 3 embert ítéltek letöltendő szabadságvesztésre hadköteles személyek államhatáron történő illegális átjuttatásáért - jelentette Ukrajna főügyészének hivatala.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com