Kitették a névtáblát az első, magyar személyiségről elnevezett marosvásárhelyi általános iskolára

Kihelyezték a névtáblát a hétvégén az első, magyar személyiségről elnevezett marosvásárhelyi általános iskolára, amely kétéves politikai vita után júniusban vette fel a város arculatát meghatározó egykori polgármester, Bernády György nevét - közölték hétfőn az erdélyi magyar lapok.

mA 45 százalékban magyar lakosságú Marosvásárhelyen a magyarságnak nincs önálló általános iskolája. A 13 kétnyelvű - román és magyar tagozattal működő - általános iskola közül eddig egy sem viselte magyar személyiség nevét, mert az erre vonatkozó javaslatokat a vegyes tantestületekben a román többség rendre leszavazta.

Miután 2011-ben a magyar szülők aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy a 2-es Számú Általános Iskolát Bernády Györgyről nevezzék el, a megyei tanfelügyelőség és a városi önkormányzat szintjén is egyeztetések kezdődtek a névadásról: a kétéves vita végére a városi tanács június 13-i határozata tett pontot.

A helyi sajtó szerint péntek délután előzetes bejelentés nélkül, "suttyomban" szerelték fel a névtáblákat az iskolára. A polgármesteri hivatal akciójának időzítését a sajtó egy másik magyar-román jelképes térfoglalási küzdelemmel hozta összefüggésbe, amely a szerdán kezdődő, első ízben megrendezendő magyar kulturális napokról, a Vásárhelyi Forgatagról szól.

A polgármesteri hivatal illetékes bizottsága nem hagyta jóvá, hogy kolozsvári mintára a város főterén rendezzenek magyar napokat, de más közterek használatát is - a szervezők szerint - ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az ötnapos rendezvénysorozatra román fellépőket is hívjanak meg, sőt, ők legyenek többségben.

A magyar civil szervezetek és politikai pártok ezért a Bernády-iskola névtáblájának váratlan kifüggesztését Dorin Florea polgármesternek a magyar lakosság megtévesztését célzó, "engesztelő" próbálkozásaként értékelik. A Vásárhelyi Forgatag szabadtéri rendezvényei a polgármester miatt szorultak ki Marosvásárhelyről, azokat a várossal összenőtt Marosszentgyörgy közigazgatási területén kénytelenek megtartani, a magyar napokkal egy időben pedig a város "ellenrendezvényt" szervez magyar és román fellépőkkel, Impreuna-Együtt címmel - emlékeztettek az erdélyi magyar lapok.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com