Kitiltották a gyerekeket egy étteremből

Este 7 után, a nyolc éven aluli gyermekek nem léphetnek be egy houstoni étterembe. 8488806
Mind tapasztaltuk már azt, hogy hullafáradtan zötykölődtünk hazafelé, vagy egy vendéglőben szerettünk volna kikapcsolódni a nehéz nap után, ám a nyugalmat nem kaphattuk meg, mert egy gyerek elkezdett teli torokból üvölteni, amitől azt hittük, hogy szétrobban a fejünk.

Ha szeretjük a gyerekeket, ha nem, akkor is fájdalmasan hat ránk a hiszti, ugyanis ez a hang bántja a legjobban az emberi fület.

Egyes vélekedések szerint ennek evolúciós okai vannak, mert a gyermek így akar segítséget kérni, amire a nők azonnal reagálnak.

Ez azonban nem érdekli az egyik houstoni étterem tulajdonosát, ugyanis úgy döntött, hogy a vendéglőjébe este 7 óra után, nem léphet be nyolc éven aluli gyermek. A vezetőség nem légből kapta az új szabályt, ugyanis volt előzménye annak, hogy szigorítsanak a szabályokon.

Az étterem vezető séfje elárulta, hogy volt olyan este, amikor a gyerekek bömböltek, az asztalok alatt rohangáltak, úgyhogy hiába családbarát a vendéglő, akkor is meg kellett hozni ezt a döntést, hiszen fontos, hogy a többi vendég is jól érezze magát.

A rendeletet örömmel fogadta a legtöbb vendég, akik az étterem Facebook oldalán kommentálták a szabályozást. Volt, aki viccesnek szánt hozzászólást írt, amiben az állt, hogy elítélt szexuális bűnöző, és a szabadlábra helyezésének az a feltétele, hogy nem lehet gyerekek közelébe.

(Forrás: pcworld.hu)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com