Kitört a Bardarbunga vulkán

Két perccel éjfél után, láva kezdett ömleni a tegnap keletkezett hasadékból Izlandon.vulcanoVárható volt, hogy kitör a Bardarbunga vulkán, ami mára virradóra, helyi idő szerint éjfél után két perccel, be is következett. Erről az izlandi meteorológiai szolgálat számolt be, mely elmondta, hogy a tegnap keletkezett hasadékból, láva kezdett el ömleni.

A legnagyobb izlandi gleccser, a Vatnajökull, alatt fekvő Bardarbunga kitörésének helye a gleccseren kívül van, ezért a folyamat nem jár a jégfolyam jelentős olvadásával. A láva már napok óta a föld alatt vándorolt a Bardarbunga-ároktól északi irányba, de eddig nem tört a felszínre.

A nagyjából háromszáz méter hosszú hasadékból történő kitörést nem kísérte erőteljes szeizmikus tevékenység, ezért a folyamat mondhatni csendesen zajlik, a láva pedig patakokban kerül a felszínre.

Mivel az adott térség lakatlan, és már múlt héten lezárták a turisták elől, ezért a vulkán kitörése nem fenyeget emberéleteket. A légi közlekedés esetében azonban kiadták a legmagasabb szintű riasztást, valamint Izland északkeleti és középső része felett megtiltották a repülést 5,5 ezer méteres magasság alatt. A tilalom érinti az Akureyri repülőteret.

A szakértők véleménye azonban az, hogy mivel a kitörés egy hasadékon keresztül történik, ezért a folyamatot nem kíséri hamu kilökődés. A repülőgépekre pedig az jelentené az igazi veszélyt, mert megrongálná a hajtóműveket. Mivel ez most elmarad, ezért nem lesz olyan káosz a légiközlekedésben, mint 2010-ben az izlandi Eyjafjallajokul kitörésekor, ami miatt több mint 100 ezer járatot kellett törölni.

A Bardarbunga vulkán körülbelül 100 évente tör ki. Ez utoljára 1910-ben történt meg.

(Forrás: atv.hu)

Hozzászólások

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

http://ujhazak.com