Kivonják a német Patriot ütegeket Lengyelországból és Szlovákiából

Hónapokon belül kivonják a NATO keleti szárnyának légvédelmét erősítő német Patriot ütegeket Lengyelországból és Szlovákiából - jelentették pénteken német hírportálok a védelmi minisztérium tájékoztatása alapján.A tárca szóvivője elmondta, hogy az amerikai gyártmányú rakétarendszerek és kiszolgáló személyzetük - több száz német katona - kivonásáról tájékoztatták a lengyel és a szlovák partnert, és állandó, szoros kapcsolatban vannak, hogy a NATO megfelelően alkalmazkodhasson a változó körülményekhez.
    

A Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió jelentése szerint a szövetségi kormányt alkotó koalíció pártjai - a szociáldemokraták, a Zöldek és a liberálisok (FDP) - körében azzal indokolják a lépést, hogy az aktuális helyzet, vagyis a NATO keleti szárnyának fenyegetettségi szintje megengedi a légvédelmi rendszerek visszavonását.
    

Szlovákiába röviddel a szomszédos Ukrajna elleni orosz támadás megindítása után, 2022 márciusában telepítettek két Patriot üteget a német hadsereg (Bundeswehr) állományából 300 katonával együtt. Visszavonásukat az év végéig tervezik. A művelettől függetlenül Németország októberig átad Szlovákiának két Mantis típusú légvédelmi rendszert, amelyek az ukrán határ térségében fekvő Nagymihálynál (Mihalovce) működő ukrán katonai járműjavító állomás védelmét szolgálják.
    

Lengyelországban 2022 decemberében telepítettek három német Patriot üteget 350 katonával, néhány héttel azután, hogy az orosz támadás ellen védekező Ukrajna felől érkező rakéták csapódtak be az ukrán határnál. A tervek szerint már júniusban visszavonják mind a hármat. A lengyel kormány először azt kérte, hogy Németország inkább Ukrajnának küldjön Patriot rendszert. A német kormány kezdetben elutasította a javaslatot, majd mégis elfogadta, és szerdai tájékoztatása szerint a napokban át is adott Ukrajnának egy üteget a használatához szükséges rakétákkal együtt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com