Ködös tragédia

Egy bámészkodó fényképész teljesen véletlenül vette föl a pillanatot, amikor egy férfi a jeges folyóba zuhan egy hídról, nemsokkal azelőtt, hogy a barátnője hasonlóan tett volna.


A hatóságok úgy vélik, előre eltervezett öngyilkosságot követett el egy pár, amelyet a Jangce folyón átívelő hatalmas hídon hajtottak végre. Mindeközben gyanútlan párok fényképezkedtek, nem is olyan sokkal mellettük. A férfi zuhanásának pillanatát teljesen véletlenül kapta el egy újság fotográfusa, aki a ködbe burkolózó hidat akarta megörökíteni.

"Az első pillanatban észre sem vettem a halálos ugrást," mondta a jelenetet lencsevégre kapó újságíró. "Csak azután történt, miután valaki rémülten kiáltotta, hogy egy ember leugrott."

(c) News Group Newspaper Ltd. (c) News Group Newspaper Ltd.

"Hallottam, ahogy a vízbe csapódik, és nem sokkal később a nő is felállt a korlátra, majd levetette magát."

Az öngyilkosságot elkövetők egyike sok dolgot hagyott hátra maga után a hídon, ahol álltak, így azonosítani is tudták: Liu Han volt a húszéves férfi neve, és egy külföldről bevándorolt munkás volt, akiről nagybátyja a rendőrségnek elmondta, hogy alig volt képes megteremteni magának a megélhetést.
A hatóságok még nem tudták kiemelni a holttesteket a vízből, de a rendőrségi szóvivő elmondta, hogy szinte teljesen elképzelhetetlen, hogy túlélték volna a becsapódást.

Forrás: The Sun

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com