Kolozsváron tartja májusban éves kongresszusát a FUEN

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsváron tartja május 17. és 21. között éves kongresszusát az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Vincze Loránt, a FUEN elnöke és Kelemen Hunor, a házigazda szerepét betöltő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. A 62. FUEN-kongresszus legfontosabb célja az Európai Bizottság által március végén bejegyzett Minority SafePack című európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésének az előkészítése lesz. Az EU-s jogszabályalkotás kezdeményezőinek egy év alatt egymillió támogató aláírást kell összegyűjteniük legalább hét tagországból ahhoz, hogy kezdeményezésük mérlegelésére késztessék az Európai Bizottságot.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:



Kelemen Hunor kijelentette: a kisebbségvédelemben is elfogadhatatlannak tartják a kétsebességes Európai Uniót. Úgy vélte: jelenleg van egy régi Európa, ahol az őshonos nemzeti kisebbségek problémáit megnyugtatóan rendezték, a kelet-közép-európai térségben viszont a kisebbségi gondok továbbra is megoldatlanok.


A politikus arra emlékeztetett, hogy a Minority SafePack polgári kezdeményezés kidolgozása öt évvel ezelőtt az RMDSZ műhelyeiben kezdődött el, és mára az egész EU-t foglalkoztató témává vált. Hozzátette: a FUEN-kongresszus keretében indítják el a polgári kezdeményezés támogató aláírásainak az összegyűjtését.


Kelemen Hunor azt is hangsúlyozta, hogy a kezdeményezéssel az európai államok többségi társadalmait is meg akarják szólítani, hiszen nagy mértékben múlik a többségi támogatókon, hogy születik-e európai jogszabály a kezdeményezés eredményeként. Az RMDSZ elnöke az MTI kérdésére elmondta: a szövetség 200 ezer támogató aláírás összegyűjtését vállalja, de reményei szerint ennél több fog gyűlni Romániában.


Vincze Loránt kijelentette: a FUEN-kongresszus idejére Kolozsvár lesz Európa őshonos kisebbségeinek a fővárosa. Hozzátette: 200 delegátust várnak a kongresszusra, melyen jelen lesznek az Európa Tanács, az Európai Parlament, az Európai Bizottság, valamint az ENSZ képviselői. A kongresszus előadói között szerepel Navracsics Tibor EU-biztos is. Megjegyezte: meghívták a román elnöki hivatal és a kormány képviselőit is, hogy ők is láthassák, milyen témák foglalkoztatják az európai kisebbségeket.


A kongresszus kiemelt témái lesz az őshonos nemzeti kisebbségek hozzájárulása az európai kulturális hagyatékhoz, a nemzeti-kulturális autonómiák gyakorlata és kihívásai Közép és Kelet-Európában, valamint a modernitás és innováció a kisebbségi közösségekben. Vincze Loránt elmondta, a polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése során minden országban a helyi kisebbségi közösségeket leginkább foglalkoztató a témákat hangsúlyozzák majd. Az MTI kérdésére elmondta: Erdélyben ez a sportközvetítéseket országokra korlátozó geokódolás eltörlése, vagy a regionális politikára vonatkozó fejezet lehet. Utóbbi azt szolgálja, hogy a regionális politika keretében a kisebbségeket is célozzák meg az EU által finanszírozott felzárkóztatási programok.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com