Kongresszusi képviselőt jelöl Donald Trump új amerikai ENSZ-nagykövetnek

Elise Stefanik, New York állam republikánus párti kongresszusi képviselője lesz az Egyesült Államok következő ENSZ-nagykövete - jelentette be helyi idő szerint hétfőn Donald Trump, az Egyesült Államok leendő elnöke.A november 5-én elnökké választott politikus a New York Post napilaphoz eljuttatott közleményben közölte döntését, amiben úgy fogalmazott Elise Stefanikról, hogy "hihetetlenül erős, kemény és okos". A kijelölt ENSZ-diplomata a napilapnak adott nyilatkozatban közölte, hogy elfogadja a felkérést, és egyben kéri a szenátus tagjainak támogatását, akiknek a kinevezést jóvá kell majd hagyniuk.

"Trump elnök történelmi földcsuszamlásszerű győzelme reményt adott az amerikai embereknek és emlékeztetőül szolgál arra, hogy fényesebb napok jönnek - belföldön és külföldön" - fogalmazott a republikánus politikus. Elise Stefanik a kongresszus alsóházának egyik legmagasabb rangú republikánus tagja, a képviselőházi republikánus konferencia elnöke. Elkötelezett támogatója Donald Trump politikájának, és a nyilvánosság előtt számos alkalommal fejezte ki Izrael melletti kiállását.

Donald Trump az elmúlt napokban már megnevezte fehér házi kabinetfőnökét, aki Susie Wiles lesz. Az adminisztráció határőrizetért és illegális bevándorlók kitoloncolásáért felelős tagja Tom Homan, a bevándorlási hatóság korábbi igazgatója lesz. Donald Trump szombaton a közösségi médiában közölte, hogy nem hívja meg a kialakítás alatt álló adminisztrációjába Nikki Haley korábbi ENSZ-nagykövetet, valamint Mike Pompeót, aki első elnöksége idején a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója volt, majd külügyminiszter.

A múlt héten ismét elnökké választott republikánus politikus két korábbi munkatársával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy "nagyon élveztem a velük való munkát, amiért elismerés illeti őket, és szeretnék köszönetet mondani nekik az országunk szolgálatáért". Nikki Haley a 2024-es republikánus előválasztások során a legtovább maradt versenyben Donald Trump elnökjelölti kihívói közül, de támogatottsága messze elmaradt az előző elnök támogatottságától.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com