Konzulátust nyitott Szijjártó Péter a tádzsik fővárosban

Konzulátust nyitott szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tádzsik fővárosban, és megnyitó beszédében hangsúlyozta: Magyarország új lendületet szeretne adni a tádzsik-magyar kapcsolatoknak, hogy ebből még többet tudjon profitálni a két ország.Tádzsikisztán piaca nagy lehetőség a magyar vállalatoknak, részben a gyógyszeripar területén, ahol a legnagyobb európai szereplő egy magyar vállalat, részben a vízgazdálkodásban, amelyben nagyon komoly infrastrukturális fejlesztésekre nyílik lehetőség, részben pedig a mezőgazdaságban, hiszen egyre jobban nő a kereslet az élőállat iránt - mondta a miniszter.

    
A siker azonban nem lehetséges személyes jelenlét, vagyis valódi képviselet nélkül, ezért döntött úgy Magyarország, hogy Dusanbéban konzulátust nyit, amelynek elsődleges feladata lesz elősegíteni a gazdasági, a vállalatközi és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését. A magyar Eximbank jó pénzügyi hátteret, egy 30 millió dolláros hitelkeretet fog biztosítani ehhez - fejtette ki.
    

A két ország jövőre ünnepli diplomáciai kapcsolatai felvételének 30. évfordulóját. "Kapcsolatainkat mindig a kölcsönös tiszteletre és a közös célok elérésére alapoztuk" - hangsúlyozta. "Ma megállapodtunk az önök gazdasági miniszterével abban, hogy haladéktalanul összehívjuk a tádzsik-magyar gazdasági vegyes bizottság alakuló ülését, és bejelentettük csatlakozási szándékunkat az Aral-tó megmentésére létrehozott alaphoz. Szószólói vagyunk annak, hogy Tádzsikisztán, Közép-Ázsia és az Európai Unió fűzze szorosabbra együttműködését. Támogatjuk, hogy Tádzsikisztán kapja meg az Európai Uniótól a legnagyobb gazdasági és kereskedelmi kedvezményeket, és hogy minél előbb jöjjön létre az új együttműködési megállapodás az EU és Tádzsikisztán között" - közölte.
   

Magyarország kormánya 11 évvel ezelőtt indította el a keleti nyitás politikáját, amely azóta sikertörténetnek bizonyult. Az ország nagyon sokat profitált ebből a stratégiából az élet minden területén. Ebben a stratégiában külön figyelmet fordít Közép-Ázsiára, részben a gazdasági növekedéséből fakadó komoly lehetőségek miatt, részben biztonsági szempontból - mondta a magyar diplomácia vezetője.
    

Ugyanis ha a közép-ázsiai országok sikeresek a terrorizmus és a szélsőséges ideológiákkal szembeni küzdelemben, akkor az hozzájárul Európa biztonságához. "Nagyra értékeljük Tádzsikisztán terrorellenes tevékenységét és az Afganisztánnal közös határa megvédéséért tett erőfeszítéseit. Magyarország is védi az Európai Unió külső határát az illegális migrációval szemben, ezért pontosan tudjuk, hogy milyen erőfeszítéseket igényel egy ország szuverenitásának és biztoságának megvédése a saját határán. Ezért is jártuk ki az Európai Uniónál a megnövelt pénzügyi támogatást Tádzsikisztánnak" - jelentette ki.
    

Szijjártó Péter ezt megelőzően jelentette be Dusanbéban, hogy az Európai Unió egy áprilisban induló új ötéves program keretében a korábbinál háromszor nagyobb - 21 millió eurós - összeggel támogatja a közép-ázsiai országok, köztük Tádzsikisztán határvédelmét, terrorizmus elleni küzdelmét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com