Konzultatív szaktestülettől kéri a román kormányfőt ért plágiumvád kivizsgálását az egyik ellenzéki képviselő

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A hatályos oktatási törvény alapján alakult romániai konzultatív szaktestülettől, az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanácstól (CNATDCU) kérte a Nicolae Ciuca miniszterelnököt ért plágiumvád kivizsgálását Mihai Politeanu, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselője - közölte pénteken internetes kiadásában az Adevarul című lap.A román kormányfőt Emilia Sercan oknyomozó újságíró a PressOne.ro portálon kedden közölt, részletesen dokumentált írásában vádolta meg azzal, hogy 2003-ban a Nemzetvédelmi Egyetemhez (UNAP) leadott, 138 oldalas hadtudományi doktori disszertációjának legalább 42 oldalán plagizált.
    

A plágiumvádra reagálva Ciuca azt állította, hogy doktorátusa saját tudományos kutatásának eredménye, amely megfelel az akkori törvényes elvárásoknak. A kormányfő felkérte az UNAP etikai bizottságát doktori disszertációja megvizsgálására, nem sokkal később az egyetem közleményben megerősítette, hogy megkezdi a vizsgálatot.
    

Sercan Facebook-bejegyzésében "porhintésnek" minősítette a kormányfő gesztusát, és azt állította, hogy a hatályos román törvények szerint a CNATDCU az egyedüli illetékes szaktestület, amely állást foglalhat tudományos munka eredetiségét illetően, és adott esetben kezdeményezheti érdemtelenül szerzett tudományos cím visszavonását.


Úgy értékelte: nem állja meg helyét az a védekezés sem, hogy a kormányfő betartotta a 2003-ban hatályos előírásokat, hiszen akkor is elvárás volt a doktori disszertáció eredetisége, és ez a kifogás Victor Ponta volt miniszterelnök esetében sem működött. Pontát 2016-ban fosztotta meg az akkori oktatási miniszter a doktori címétől, miután a CNATDCU visszavonhatatlanul plágiumnak minősítette a doktori disszertációját.
    

Az USR parlamenti képviselője Emilia Sercannak a PressOne portálon közölt írását jelölte meg bizonyító anyagként a CNATDCU-hoz benyújtott hivatalos megkeresésében. Az Adevarul hozzátette: a konzultatív szaktestület saját kezdeményezésre nem indíthat vizsgálatot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com