Koppenhágai lövöldözések - Uniós vezetők elítélték a támadásokat

Donald Tusk, az uniós országok csúcsvezetőit összefogó Európai Tanács elnöke hivatalos nyilatkozatban, Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke pedig Twitter-bejegyzésben ítélte el a koppenhágai fegyveres támadásokat.

20150215koppenhaga-lovoldozes2Tusk szerint Európát ismét olyan cselekmény rázta meg, amely a jelek szerint "alapvető értékeink és szabadságaink ellen intézett brutális terrortámadás" volt. Az ilyen cselekedetek - tette hozzá a lengyel politikus - csak megerősítik azok elszántságát, akik mindenfajta szélsőségességgel szemben küzdenek.

Az Európai Tanács elnöke utalt arra, hogy a csütörtöki brüsszeli EU-csúcstalálkozón megfogalmazták a terrorizmus elleni harc újabb kiemelt szempontjait, és hangoztatta, hogy előre fognak lépni e szempontok érvényesítésében, együttesen fognak szembeszállni a fenyegetéssel.

Schulz azt hangsúlyozta, hogy az ilyen gyáva támadások az alapvető értékeket veszik célba, de - szögezte le - Európa nem fog meghajolni a terror előtt, hanem minden körülmények között meg fogja védelmezni a szabadságot.

Az első koppenhágai támadás szombat délután történt: a támadó automata fegyverrel belőtt a Krudttoenden kulturális központ ablakán, ahol épp a véleménynyilvánítási szabadságról tartottak előadást, és az előadó egy svéd művész, Lars Vilks volt, aki korábban karikatúrát készített Mohamed prófétáról. Testőrei elrántották a művészt, akit így nem ért lövés, de egy másik, 55 éves férfi meghalt, három rendőr pedig megsebesült.

A másik, éjfél utáni lövöldözésnek egy zsinagógánál egy zsidó biztonsági őr esett áldozatul, és két rendőr megsebesült.

Vasárnap kora reggel a valószínűsített támadót a rendőrök a Norrebro pályaudvar közelében lelőtték, amikor visszatért ahhoz a házhoz, amelyet a hatóságok akkor már szemmel tartottak.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com