Kormányfő: Horvátország szilárdan elkötelezett a béke és a kétállami megoldás mellett

Horvátország szilárdan elkötelezte magát a béke és a kétállami megoldás mellett - jelentette ki Andrej Plenkovic horvát kormányfő kedden, miután hivatalában fogadta Gideon Szaár izraeli külügyminisztert.A zágrábi kormány közleménye szerint az izraeli miniszterrel folytatott megbeszélés a Gázai övezetben kialakult humanitárius válság enyhítését, valamint az izraeli-palesztin konfliktus lezárása érdekében szükséges további nemzetközi politikai és diplomáciai erőfeszítéseket szolgálta.

Hozzátették: ebből a célból Gordan Grlic Radman horvát külügyminiszter kedden Ammánba utazik, és találkozik jordániai kollégájával, utána pedig Szíriába is ellátogat. A miniszterelnök hangsúlyozta: a fő prioritás a lehető leghamarabbi tűzszünet és a civilek védelme.

"Sürgősen véget kell vetni a súlyos humanitárius válságnak Gázában, szabadon kell engedni az összes túszt, és biztosítani kell a segélyek akadálytalan eljuttatását a kiszolgáltatott lakossághoz, különösen a nőkhöz és a gyermekekhez" - mondta Plenkovic.

Kiemelte: a kormány továbbra is humanitárius segítséget nyújt a Gázai övezet kiszolgáltatott lakosságának, amelynek eddig 4 millió euró értékű segélyt küldtek, beleértve az UNICEF-en keresztül a gázai gyermekeknek juttatott egymillió eurót, valamint 400 tonna búzaliszt szállítását. A hétfői jeruzsálemi terrortámadás kapcsán Plenkovic sajnálatát fejezte ki az izraeli miniszternek a több halálos áldozat miatt.

Gideon Szaár a horvát külügyminiszterrel folytatott megbeszélést követő sajtótájékoztatón megköszönte a horvát kormánynak, hogy nem hagyta magát bevonni a francia kezdeményezésbe. "Megértették, hogy ez nem olyasmi, ami közelebb vinne minket a békéhez, a stabilitáshoz és a biztonsághoz" - húzta alá. Emmanuel Macron francia elnök júliusban bejelentette, hogy Franciaország elismeri Palesztinát az ENSZ szeptember végi közgyűlésén. Azóta több ország is jelezte, hogy ugyanezt fogja tenni.

Olyan országok mint Horvátország, Németország és Olaszország igazságos országok, amelyek hozzájárulnak a humanitárius problémák megoldásához, ellentétben az olyan országokkal, mint Franciaország vagy Spanyolország, amelyek egyoldalú döntéseket kezdeményeznek" - fogalmazott az izraeli miniszter.

Rámutatott: a palesztin állam elismerése nemcsak Izrael létét veszélyeztetné, hanem a regionális stabilitást is, valamint megjutalmazná a Hamászt a támadásaiért, és arra ösztönözné, hogy folytassa őket.

"Ez a kezdeményezés nem vinne közelebb minket a békéhez és a biztonsághoz, épp ellenkezőleg, csak destabilizálná a régiót. Ha előrelépést akarunk, akkor a palesztin társadalom és a politikai rendszer deradikalizációjára van szükség. És csak kétoldalú összefüggésben kerülhetünk közelebb a békéhez, a stabilitáshoz és a biztonsághoz a Közel-Keleten" - fogalmazott.

Gideon Szaár megismételte, hogy a háború már "holnap véget érhet", de ehhez két egyszerű követelésük van: engedjék el mind a 48, Gázában még fogva tartott izraeli túszt, és a Hamász tegye le a fegyvert.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

http://ujhazak.com