Kormányválsággal és a miniszterelnök lemondásával ért véget az idei év Belgiumban

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Viszonylag eseménytelenül telt az idei év nagy része Belgiumban, december elején azonban komoly belpolitikai válság kezdődött, amely a kormánykoalíció felbomlásával, a miniszterelnök lemondásával és egy ügyvivő kabinet kinevezésével ért véget.Az ország legnagyobb politikai erejének számító, flamand nacionalista Új Flamand Szövetség (N-VA) december 9-én kilépett a négypárti kormányszövetségből, miután Charles Michel miniszterelnök nyilvánvalóvá tette, hogy a tiltakozásuk ellenére is alá fogja írni az ENSZ migrációs csomagját.

    
Noha a parlamenti képviselők nagy többsége támogatásáról biztosította az amúgy nem kötelező jellegű, mégis többek által is bírált egyezményt, az N-VA szerint az ügyben a kabinetnek kellett volna döntenie egységesen. A pártok színei alapján a helyi sajtóban "svédnek" nevezett, 2014-ben létrejött koalíciónak három tagja maradt: Michel pártja, a vallon liberális Reformer Mozgalom (MR), a flamand kereszténydemokraták (CD&V) és a szintén flamand liberálisok (VLD).
    

A kisebbségbe szorult kormánypártoknak mindössze 52 képviselője van a 150 fős törvényhozásban, s a miniszterelnök az ellenzék külső támogatásában és konstruktív hozzáállásában bízva folytatni szerette volna a politikai munkát a legfontosabb ügyekben a 2019-es választásokig. Több párt azonban bizalmatlansági indítványt nyújtott be ellene, és ezt Michel elutasításként értelmezve inkább felajánlotta lemondását, amit Fülöp belga király elfogadott, ugyanakkor felkérte őt egy ügyvivői kormány vezetésére jövő májusig.
    

Az ügyvivő kormányzat hatásköre korlátozott és csak sürgős ügyekben hozhat döntéseket. Belgiumban a terrorfenyegetettség szintjét januárban kettesre csökkentették a négyfokozatú skálán, csaknem két évvel a brüsszeli robbantásos merényletek után, s ez így is maradt annak ellenére, hogy az év folyamán történt néhány, feltételezhetően dzsihadista támadás.
    

Májusban egy frissen szabadult iszlamista férfi végzett négy emberrel Liege-ben, novemberben pedig egy rendőrt próbált megkéselni egy merénylő Brüsszelben. A kettes riasztási szint azt jelenti, hogy egy merénylet veszélye "lehetséges, de valószínűtlen", ezért a rendőri és a katonai készültség fokozott maradt.
    

Számos tüntetést és sztrájkot tartottak 2018-ban is az országban, a legnagyobb tömeget a kormány tervezett megszorító intézkedései, például a nyugdíjreform ellen kezdeményezett demonstrációk mozgatták meg. Az év vége felé Brüsszelben is megjelentek a Franciaországból indult sárgamellényes tiltakozások, amelyek résztvevői főként a gépjárműveket érintő adópolitika és a magas fűtőolaj- és áramárak ellen tüntettek a belga fővárosban, eleinte békésen, később a rendőrökre rátámadva, rongálva, gyújtogatva.
    

Erőszakba torkollott emellett decemberben az ENSZ migrációs csomagja elleni, flamand bevándorlásellenes és szélsőjobboldali csoportok által meghirdetett tüntetés is. Hosszú évek után októberben döntésre jutott a kabinet, és bejelentette, hogy F-35-ös amerikai harci repülőgépekre cserélik a légierő elavulóban lévő flottáját. A 34 darab új repülőgépért Belgium 2,6 milliárd eurót fog fizetni a szerződés értelmében.
    

Említésre méltó történése volt az is az évnek, hogy a belga válogatott bejutott az oroszországi labdarúgó-világbajnokság elődöntőjébe, ahol azonban végül kikapott Franciaországtól, és Anglia legyőzésével végül a harmadik helyet szerezte meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com