Korrupciógyanú miatt feljelentette Bukarest főpolgármesterét a román feddhetetlenségi ügynökség

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt bűnvádi feljelentést tett a román legfőbb ügyészségen Nicusor Dan, Bukarest független főpolgármestere ellen a feddhetetlenségi ügynökség (ANI).A tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló korrupcióellenes intézmény csütörtökön közölte: Dan 2021 augusztusa és szeptembere között megsértette az összeférhetetlenségre és érdekellentétre vonatkozó törvényi előírásokat, amikor egyidejűleg töltötte be a főpolgármesteri, illetve a városháza alárendeltségébe tartozó több közüzem vezérigazgatói tisztségét, ugyanakkor több döntése is hivatali visszaélésnek minősül.
    

Az ANI jelentése szerint Dan a bukaresti parkokat és zöldövezeteket karbantartó közszolgáltató (ALPAB) vezérigazgatójaként 3 millió lejes (232 millió forint) költségvetés-kiegészítést kért az ALPAB számára a városházától, amit aztán főpolgármesterként ő maga hagyott jóvá. Az ügynökség szerint a főpolgármester egy rá magánszemélyként kirótt kihágási pénzbírságot a főpolgármesteri hivatal költségvetéséből fizetett ki, a pénzbírság ellen pedig a városháza jogi osztálya írta meg a fellebbezést. A közpénzekből kifizetett bírság ügyében az ANI a számvevőszéknél is feljelentette Nicusor Dant.
    

A főpolgármester közölte: szerinte az ügynökség félreértelmezi a törvényt, ezért a bíróságtól kéri az ANI róla készített jelentésének megsemmisítését. A rendszerkritikus Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) volt elnökét 2020-ban függetlenként, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) segítségével, a jobboldal közös jelöltjeként választották meg Bukarest élére.
    

Az ANI egy olyan időszakban tett bűnvádi feljelentést Nicusor Dan ellen, amikor politikai támogatottsága is megingott. Nicolae Ciuca miniszterelnök, a PNL elnöke egy tízpontos feladatlista teljesítésétől tette függővé, hogy pártja támogatja-e a továbbiakban a főpolgármestert. Nicusor Dant főleg a PNL koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (PSD) támadja, mivel a 2020-ban leváltott, jelenleg családügyi miniszteri tisztséget betöltő Gabriela Fireát szeretné visszahozni a román főváros élére a jövő évi önkormányzati választásokon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com