Koszovó felfüggesztette a szerbiai és boszniai árura kivetett büntetővámot

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: A távozó koszovói kormány szerdától felfüggesztette a szerbiai és boszniai árura kivetett százszázalékos büntetővámot - közölte a Koha Ditore című pristinai napilap internetes oldalán szerdán.Albin Kurti távozó miniszterelnök közölte, a boszniai árura kivetett vámot teljesen megszüntetik, és az intézkedésért cserébe nem kérnek semmit, míg a szerbiai árura kivetett vámot csak ideiglenesen függesztik fel, és hasonló mértékű engedményt várnak Belgrádtól cserében.


Az intézkedés június 15-ig marad érvényben, akkor felülvizsgálják, és ha úgy ítélik meg, hogy Szerbia mindent megtett a kölcsönösség érdekében, akkor végképp eltörlik. A kölcsönösség elvét figyelembe véve ezentúl minden Koszovóba érkező szerbiai árunak megfelelő dokumentumokkal kell rendelkeznie, amelyeken feltüntetik a származási helyét, a minőségét és az export során felmerülő információkat, emellett Koszovó azt várja, hogy Szerbia beengedje a területére a koszovói rendszámmal rendelkező gépjárműveket, illetve a Koszovóból Szerbiába érkező külföldieket.

    
Albin Kurti kijelentette, Bosznia-Hercegovinától semmit nem várnak a vám eltörléséért cserében, de Szarajevó például eltörölhetné a koszovói állampolgárokkal szembeni vízumkényszert. Koszovó március közepén már eltörölte a Szerbiából és Boszniából érkező nyersanyagokra kivetett büntetővámot.
    

A koszovói kormány 2018 novemberében előbb tíz százalékkal, két hét múlva pedig száz százalékra emelte a Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából érkező termékek vámját, amivel óriási károkat okozott a két ország gazdaságának. A pristinai kormány a büntetővámmal reagált arra, hogy Belgrád sikeres lobbizásának köszönhetően Koszovót nem vették fel az Interpol nemzetközi rendőri szervezetbe.
    

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, Belgrád azonban ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. Szerbia és Koszovó között 2013-ban kezdődött párbeszéd brüsszeli közvetítéssel a kapcsolat rendezéséről, komoly előrelépés azonban az utóbbi hét évben nem történt. A feszült viszony ellenére a Koszovóba irányuló szerb export a büntetővám bevezetése előtt évente mintegy 500 millió eurót tett ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com