Kötelező tesztelést vagy karantént vezethet be a külföldiek számára Szerbia

Napról napra csökken a koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában, keddről szerdára 235 új fertőzöttet regisztráltak, míg a múlt héten a négyszázat is elérte a napi új fertőzöttek száma.Éppen ezért a járvány kezelésével megbízott válságstáb közölte: Belgrád azt fontolgatja, hogy a bizonyos országokból érkező külföldiek számára hamarosan kötelezővé tenné a negatív koronavírusteszt felmutatását a határon, vagy a kéthetes hatósági karantént, hogy megakadályozza a vírus újbóli behurcolását. A testület egyelőre nem említette, hogy mely országok állampolgárait érintené a korlátozás.

    
Szerbiában szerdára az előző napi 28 262-ről 28 497-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Kedden hat újabb halálos áldozata volt a betegségnek, ezzel a halottak száma 652-re emelkedett. Koszovóban egy nap alatt 10 419-ről 10 590-re nőtt az azonosított fertőzöttek és tizenhárommal 354-re a halálos áldozatok száma. Ellepték a magánlaboratóriumokat a koronavírus-tesztelésre váró koszovóiak - közölte a helyi sajtó. Főként azok szeretnének tesztet végeztetni, akik külföldre utaznának nyaralni.
    

Észak-Macedóniában 24 óra alatt 11 942-ről 12 083-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Kedden egy halálos áldozata volt a Covid-19-betegségnek, amivel a halottak száma 529-re nőtt. Az egészségügyi miniszter ismét felelőtlennek nevezte az állampolgárokat, és hangsúlyozta, csak maszkviseléssel, gyakori kézmosással, és a szükséges távolság betartásával előzhető meg az átfertőződés. Észak-Macedónia illetékesei a koronavírus-járvány kitörésekor kétezer fertőzöttre számítottak, március közepe óta azonban több mint tizenkétezren kapták el a SARS-CoV-2 vírust az országban.
    

Montenegróban keddre 3696-ról 3748-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában három halálos áldozata volt a koronavírusnak, így a halottak száma 71-re nőtt. A Covid-19 betegség szövődményei miatt életüket vesztettek átlagéletkora az Adria-parti országban 69 év volt, és a legtöbben valamilyen krónikus betegségben szenvedtek, cukorbetegek, szívbetegek vagy rákbetegek voltak - közölte a boncolásokat végző orvosok jelentése alapján az ország közegészségügyi intézete.
    

Bosznia-Hercegovinában keddről szerdára 14 491-ről 14 708-ra nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma, és huszonketten haltak bele a Covid-19-betegségbe, a halálos áldozatok száma ezzel 443-ra emelkedett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com